Egy férfi áll UFO-k látszatát keltő megvilágításban

A NASA is csatlakozik az UFO-k utáni vadászathoz

Egy évvel az után, hogy nyilvánossá vált az addig titkosítás alatt álló jelentések listája az azonosítatlan repülő jelenségekről, a NASA is kiadott egy nyilatkozatot. A bejelentésük alapján tudományos szempontból kezdik vizsgálni ezeket az eseteket.


A NASA egy tanulmány elkészítésébe kezdett, melynek célja, hogy szakértők tudományosan alátámasszák az eddig megmagyarázhatatlannak gondolt csillagközi jelenségeket. Az UAP-okról (azonosítatlan légi jelenségek) mostanáig nem készültek átfogó tanulmányok, az Űrügynökség csatlakozása viszont válaszokat adhat a jövőben minden égető kérdésre.

Tekintve, hogy az Egyesült Államok hadsereg évek óta nyitottabban áll a témakörhöz, ez egy újabb meglepő fejleménynek számít. Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy nemrégiben az amerikai kongresszus is egy hirtelen tárgyalást hívott össze az ügy miatt. Ugyan nem tudni, hogy a tárgyalás milyen végkifejlettel zárult, már pusztán a megbeszélés is sokat jelent a téma komolyanvételében.

Az újonnan napvilágra került felvételek között több — drónokkal, más repülőgépekkel, időjárási anomáliákkal vagy megzavarodott térlátással megindokolhatatlan — nem mindennapi jelenség figyelhető meg. A közzététel után Ravi Kopparapu bolygókutató úgy nyilatkozott, hogy tudománytalan állítások töltik fel a témakört, mivel egyik helyzetet sem vizsgálták meg végletekbe menően.

Ez a NASA projektjével a közeljövőben megváltozhat. Mielőtt bárki túlgondolhatta volna a bejelentést, azonnal leszögezték, hogy jelen pillanatban semmilyen kézzelfogható bizonyíték nem áll rendelkezésükre, melyekből földönkívüliek látogatására lehetne következtetni.

Az Űrügynökség szerint a hasonló esetek tanulmányozása nem csak tudományos, hanem nemzetbiztonsági célokból is egy ésszerű döntés, melyet meg kellett lépniük.

Forrás: Futurism

Nyitókép: Shutterstock