Egy lány egy tó mellett fotózza az őszi tájat

Az őszi hónapokban a legkönnyebb új rutinokat kiépíteni — ez az oka!

Minden embernek szüksége van olyan kreatív időtöltésre, mely a mentális egészséget táplálja. Ennek ellenére sokan nem vágnak bele egy új rutin kiépítésébe, hiszen nem találnak rá szánható időt. Szerencsére az őszi hónapok bizonyítottan tökéletesek valami új elindítására.


„Nem hiszem el, hogy ezt tettem."

Valószínűleg sokak számára ismerős ez a mondat. Főleg akkor hangzik el, amikor már órákat pazaroltunk el egy sorozat nézésével, vagy amikor a diétánkat megszegve egy tortába feledkeztünk a fárasztó nap zárásaként.

Viszont egy teljesen más kontextusban is ismerhetnénk, mégpedig egy olyan programot vagy cselekvést követően, melynek megtételére már régóta vágytunk, csupán eddig nem szakítottunk rá időt.

Egy kutatás eredményei szerint a kiégés és a fizikai, egészségügyi, valamint a mentális hanyatlás elkerüléséhez prioritásként kell kezelni a magunkra szánt időt. Egy nap viszont mindig 24 órából fog állni, így nem áll majd soha több idő a rendelkezésünkre. Ennek értelmében tenni kell azért, hogy beférjen egy kis énidő a napirendünkbe.

„A kreatív önkifejezésre szánt idő és tér nem opcionális. Ez alapvető munka, most jobban, mint valaha”

— olvashatjuk a Harper's BAZAAR cikkében.

Egy l\u00e1ny az \u0151szi, els\u00e1rgult leveleket dob\u00e1lja

Fotó: Unsplash/Jakob Owens

Szerencsére most van a tökéletes alkalom, hogy elkötelezzük magunkat új hobbik és kreatív tevékenységek mellett. Mint kiderült, a szeptember és az október azok a hónapok, amikor a nők, és különösen az anyák sokkal fogékonyabbak az új szokások és rutinok elfogadására. Ennek oka az iskolakezdés.

Az ősz minden felnőttet emlékeztet arra az időszakra, amikor fiatalon új füzeteket és írószereket szereztek be, hogy minden kéznél legyen a tanórákon. Bár a nyár gyerekként az új élményekről és a szabadságról szól, szülőként ez az évszak már nem igazán nevezhető vakációnak.

A kicsik otthon maradnak, így folyamatosan foglalkozni kell velük is a rengeteg munka mellett.

Az iskolakezdéssel így a felnőtteknek kicsivel több idejük marad arra, hogy magukkal foglalkozzanak. Vissza lehet térni olyan projektekhez, melyek félbemaradtak, több idő áll rendelkezésre a meglévő készségek fejlesztésére, illetve egy teljesen új hobbi is csak ránk vár.

A következetes szokások kialakítása különleges pillanatokhoz vezethet, melyekre érdemes időt és energiát szánni.

Nyitókép: Unsplash/Rula Sibai