Egy fehér álarc

2 kulcsfontosságú személyiségjegy, ami feltárja, hogy ki a pszichopata​

Szakértők megneveztek két jellemvonást, melyekből megállapítható a pszichopata személyiség. A munkálatok közben azonban felfedezték egy kisebb rétegét az ilyen módon viselkedő embereknek, hiszen ők azért aggatják magukra a pszichopaták tulajdonságait, hogy elfedjék érzelmeiket.


Szakértők szerint a két személyiségjegy, ami legjobban illik egy pszichopatára, az az érzéketlenség és az érzelemmentesség. Ez többek között azt takarja, hogy könyörtelenül semmibe vesznek másokat, sokszor pedig semmilyen együttérzést nem mutatnak, amikor valaki rosszul érzi magát a környezetükben. Vannak azonban, akiknek ez nem személyiségükből fakad.

Egyes személyekről megállapították, hogy csak azért nem mutatják ki az érzelmeiket, hogy ezáltal leplezzék a belső zűrzavart, amit tapasztalnak. Ezt a tanulmány vezető szerzője, Tim Stickle professzor is megerősítette, nyilatkozatában pedig így beszélt az erős érzelmeket átélő, viszont jégszívűnek tűnő emberekről:

„Mások számára érzéketlennek és érzelemmentesnek tűnnek, de a saját érzelmi élményük az, hogy nagyon zaklatottak, magas a szorongásuk, a depressziójuk, illetve az érzelmi szintjük is.

Azt gondoljuk, hogy ezek a káros, antiszociális, agresszív gyerekek immunisak a félelemre és a negatív érzésekre, de valójában azt mutatjuk, hogy egy egész csoportjuk nemhogy nem immunis, hanem nagyon is fogékony."

Egy videós ismertető a pszichopátia 10 fő jellemzőjéről: 

A szakértők az elméletüket 150, fiatalkorúak börtönében fogvatartott serdülő adataira alapozták. Az alanyok mindegyike megfelelt a sztereotípiának, így illettek rájuk az előbbeikben felsorolt negatív személyiségjegyek. Egy bizonyos részük azonban elkülönült a többitől, az ő kategóriájukat pedig „alacsony pszichopátiájú bűnözőknek" nevezték.

Több tanulmány már korábban is utalt egy hasonló csoport létezésére a felnőttek körében. Stickle professzor meglátásai alapján nem egyetlen tulajdonság helyezi el a személyeket egy adott kategóriába, hanem a jellemvonások széles skálája. Azt is mondta, hogy a igazságszolgáltatási rendszerek intézményeiben elhelyezett fiatalok esetében gyakori ez a jelenség.

„A kezeletlenül érzéketlen és érzelemmentes vonások miatt ezek a fiatalok ki vannak téve annak a veszélynek, hogy élethosszig tartó bűnözőkké válnak."

— olvashatjuk a PsyBlog cikkében, a kutatók pedig remélik, hogy az új réteg feltárásával segíthetnek megmenteni az előbb említett kamaszokat az örökre szóló antiszociális viselkedéstől és az azt követő társadalmi megbélyegzéstől.

Nyitókép: Shutterstock