Nő törölgeti a könnyeit, férfi háttal áll

3 dolog, amivel nehezíted a szakítás utáni felépülésed

Életünk során legalább egyszer biztosan átélünk egy szakítást, az első azonban mindig roppant nehéz, főleg akkor, ha még rá is teszünk egy lapáttal és a saját dolgunkat is megnehezítjük.


Ugyanis sajnos képesek vagyunk rá. Vannak olyan nehezítő körülmények, melyekkel megnehezíthetjük a saját felépülésünket egy szakításból. Azonban ha ezekre tudatosan odafigyelünk és változtatunk rajtuk, akkor könnyebben átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot. Íme 3 gyakori hiba, amit szakítás után elkövetünk, ezzel nehezítve a felépülésünket.

Sürgeted a felépülést

Minél jobban szeretnéd, hogy az érzéseid megszűnjenek előző partnered iránt, annál erősebben jelen lesznek, ugyanis ez sajnos ellenkező hatással lesz rád. Így valószínűbb, hogy többet gondolsz előző partneredre.

Ebben az időszakban kedvesnek és türelmesnek kell lenned magadhoz.

Tanulj meg újra egyedül élni, hiszen ez sem egyszerű. Ne siettesd az érzéseid múlását és a továbblépést. Éld meg a szakítás összes fázisát és ne szaladj bele egy új kapcsolatba csak azért, mert félsz az egyedülléttől.

És ami még fontosabb:

Ne rohanj vissza a volt párodhoz! A szakításnak oka volt és azért, mert nem sikerült egy hét alatt túljutnod rajta, az nem jelenti azt, hogy az exeddel jobb lesz lenni, mint egyedül. Türelmesnek kell lenned és ki kell várnod azt az állapotot, mikor már tudod értékelni az egyedüllétet és rájössz, nem véletlenül döntöttetek úgy, hogy külön utakon folytatjátok életeteket.

Elnyomod az érzéseidet

A rossz hír az, hogy ha a felszín alá nyomod az érzéseidet, akkor az előbb utóbb fel fog törni. És rossz esetben ez egy új kapcsolatban történik meg, ami akár jó is lehetett volna, de az előzőből fakadó elnyomott érzések miatt nem fogsz tudni másra maximálisan koncentrálni.

Ez pedig egy újabb szakításhoz vezethet, aminek nem fogod érteni az okát. Ameddig nem vagy túl egy kapcsolaton, ne kezdj bele egy újba!

Nem bocsátasz meg 

Az egyik leggyakoribb szakítás utáni túllépést megakadályozó probléma a megbocsájtás. A lezárás ugyanis nem csak annyiból áll, hogy kimondjátok: vége. A kapcsolat lezárása igazán csak azután indul el és ameddig nem bocsájtasz meg magadnak és volt párodnak az okozott sebek miatt, addig nem tudsz túllépni rajta.

Azonban a megbocsájtást nem lehet erőltetni se siettetni. Meg kell hagyni neki a természetes időt. Sokkal könnyebben bocsájt meg az ember, ha változik az idővel. Ha nem maradsz az, aki korábban a kapcsolatban voltál, nagyobb eséllyel fog neked is menni.