Angelina Jolie

Miért hagyta ki idén Angelina Jolie az Oscar-gálát?

Angelina Jolie 1986-ban, mindössze 10 évesen vett részt első Oscar-gáláján, színész édesapja, Jon Voight kíséretében. Az idei eseményt azonban kihagyta, és ennek megvolt az oka.


A színésznő Hollywood egyik legnagyobb sztárja, így a nézők általában számítanak rá, hogy a vörös szőnyegre lép – pedig Jolie korántsem vesz részt minden Oscar-gálán.

Most, hogy Jolie kihagyta a 2025-ös Oscar-gálát is, elindultak a találgatások, hogy vajon miért.

A színésznőt idén közvetlenül nem jelölték, de filmje, a Pablo Larraín által rendezett Maria kapott egy jelölést a legjobb operatőri munkáért. Ennek ellenére a színésznő úgy döntött, hogy az idei eseményt kihagyja.

Pedig korábban még az is felmerült, hogy a színésznőt is jelölik: Angelina Jolie-t Oscar-díjra jelölhetik a Mariáért

Bár azt pontosan nem tudjuk, hogy Jolie miért nem ment el idén az Oscar-gálára, a Backstage-nek adott februári interjújában elég sok utalást elejtett.

„Kimaradok belőle. Mindig is így álltam hozzá. Csak néhány eseményen veszek részt, aztán hazamegyek, és nem hagyom, hogy túlságosan az életem középpontjába kerüljön. A művészetre koncentrálok. Nagyon fontos, hogy ne vegyük túl komolyan ezt az egészet, és ne hagyjuk, hogy feleméssze a napjainkat vagy a munkánkat”

– mondta a díjátadó szezonról.

Angelina Jolie \u00e9s fia, Knox Jolie-Pitt

Fotó: Jason Armond / Los Angeles Times via Getty Image

Azt is megosztotta, hogy számára a művészet

csodálatos módja annak, hogy megismerjük egymást. Mit jelent embernek lenni? Ez a szépsége annak, amit csinálunk. Az a legrosszabb, amikor megosztottak vagyunk, vagy versengünk, vagy egyszerűen csak már nem a megosztás áll a középpontban.

Angelina köztudottan félénk és zárkózott, és ezt a tulajdonságát minden bizonnyal átadta a Brad Pittel közös gyermekeinek is.

A színésznő például egyszer így nyilatkozott gyermekei hírnévhez való viszonyáról:

„Nem igazán szeretik a hírnév részét, különösen Shiloh utálja”.

Ennek ellenére ő is előadónak készül: Shiloh Jolie legalább olyan tehetséges, mint híres szülei

Angelina a 23 éves Maddox, a 21 éves Pax, a 20 éves Zahara, a 18 éves Shiloh, valamint a 16 éves ikrek, Vivienne és Knox anyukája.

Forrás: Marie Claire UK

Nyitókép: Frazer Harrison/Getty Images