Meglepő, de ebben az életkorban vagyunk a legboldogabbak a tudomány szerint
Bár gyakran halljuk, hogy a bölcsesség a korral jár, azért a tortánkon növekedő gyertyaszámnak nem igazán örülünk. A tudomány azonban olyan meglepő eredményekre jutott, melyek segíthetnek pozitív élménynek látni az évek múlását.
Kutatások szerint ahogy idősödsz, úgy leszel egyre magabiztosabb és elégedettebb − vagyis a 60-as éveikben járók nagyobb valószínűséggel boldogabbak is, mint a fiatalabbak többsége.
Szóval, mi a titok? A válasz nem egyetlen dologban keresendő, inkább tényezők összességében. Összegyűjtöttünk néhányat ezek közül, hogy te is lásd, a tudomány szerint boldogabb leszel a kor előrehaladtával.
1. Több bölcsességgel rendelkezel
Az adatok azt mutatják, hogy a 18-25 éveseknél a legmagasabb a depresszió aránya. Bár a világjárvány megnövelte az arányokat − beleértve az idősebb népességet is −, összességében még mindig az 50 év felettieknél a legalacsonyabb az arány.
Egy 2016-os tanulmányban a kutatók több mint 1500 különböző korú embert kérdeztek meg fizikai, kognitív és mentális egészségükről. Azt találták, hogy a 20-as és 30-as éveikben járók számoltak be a legalacsonyabb szintű boldogságról. Dilip Jeste pszichiáter, a tanulmány egyik szerzője a Time-nak elmondta, hogy ez valószínűleg azért van így, mert idősebb korban jobban le lehet söpörni a mindennapi stresszhatásokat.
2. Az életed valószínűleg stabilabb
Fotó: Getty Images
A kínos középiskolás évek és a viharos húszas évek már mind a múlté. A Psychology Bulletin című folyóiratban 2018-ban megjelent tanulmány szerint az önbizalom 60 éves kor körül tetőzik, ami a tanulmány szerzői szerint valószínűleg a stabilabb környezetnek köszönhető. Ekkorra már szilárd kapcsolatokat alakítunk ki, jó pozíciókban vagyunk a munkahelyünkön, esetleg felneveltünk egy-két gyereket.
3. Elégedett vagy azzal, amid van
Egy tanulmány szerint a fiatalabb résztvevők nagyobb valószínűséggel írják le a boldogságot olyan pillanatokként, amelyek extatikusak vagy elragadtatottak. Az idősebb generáció azonban akkor voltak boldogabbak, amikor békét, nyugalmat és lazaságot éreztek.
Inkább elégedettek az itt és mosttal, mintsem hogy izgatottak legyenek az előttük álló dolgok miatt.
A tanulmány szerzői szerint ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy az életkor előrehaladtával megnő a másokhoz és a jelen pillanathoz való kötődés érzése.
4. Az agyad kevesebb negatív érzelmi reakciót ad
Fotó: Getty Images
A 2004-ben publikált agyi képalkotó kutatás megállapította, hogy az idősebbeknél csökkent az amygdala − az agy stresszel és érzelmi reakciókkal kapcsolatos területe − aktivitása, amikor negatív képeket mutattak nekik. Ez azt jelentheti, hogy a negatív érzelmi ingerekre adott automatikus válaszreakciók az életkor előrehaladtával visszafogottabbá válhatnak.
Fontos hozzátenni, hogy a témával kapcsolatos számos kutatás azt sugallja, hogy a boldogság egy U alakú görbét követ, ami azt jelenti, hogy a 20-as éveidben a legmagasabb szinten van, majd középkorúaknál visszaesik, és a 60-as éveid végén ismét felfelé lő.
És persze nem feltétlenül a korod határozza meg, mennyire érzed jól magad a bőrödben, hanem a szokásaid.
De a kutatás eredménye figyelemre méltó − különösen annak fényében, hogy sokan inkább negatív, mint pozitív élménynek tartják az öregedést.
Forrás: HuffPost Life
Nyitókép: Getty Images