Újabb őrület: Dubaj saját Holdat is épít, hogy legyen nekik
Dubajban találjuk a világ legmagasabb épületét, a legkreatívabb külsejű, holdsarló formájú múzeumát, a leghatalmasabb bevásárlóközpontját és most, hogy az érdeklődésünket életben tartsák emelik a tétet és még a Holdat is lehozzák nekünk az égről.
Ahányszor csak felsejlik bennünk a vágy, hogy nagy közös családi vakációra induljunk, (mely ötlet egyébként már a nyaralás negyedik, de legkésőbb ötödik napján elképesztő és megmagyarázhatatlan botorságnak tűnik) a lehetséges desztinációk között gondolatban lapozgatva végül választásunk mindig az Emirátusok közötti kedvencünkre, Dubajra esik. Mikor meglódul a zajos hangos, testvéres, gyerekes, szülős kompániánk, minduntalan nekünk szegezik a kérdést, hogy mégis miként bírjuk elviselni az ottani hőséget ilyenkor júliusban? A globális felmelegedés című móka azonban nyelvet nyújtva mindig megadja a választ minden firtatónak, hiszen idén is hazánkban mérték a hőmérők a durvább számokat. Ráadásul nehezítő tényezőként itthon kénytelenek vagyunk a társadalmi normának megfelelő viseletben parádézni, még akkor is, ha leolvad rólunk a ruha és olyan helyeken is izzadunk, amikről nem is sejtettük, hogy léteznek. Munkahelyünkön pedig még úgy is kell tennünk, mintha a hőségben tudnánk okosakat mondani, ezzel szemben a nyári Dubaj szinte semmi mást nem vár tőlünk, mint hogy alig-bikiniben álljunk a hűtött medencében, miközben valaki szapora rendszerességgel cseréli a kezünkben a frozen mangó daiquirit.
Az én töretlen lelkesedésem számos szempontnak köszönhető. Olyan ütemben fejlődnek, hogy az egészen enyhe túlzás szerint, ha valaki mondjuk két hétre érkezik, akkor más épületeket fog látni a repülőtérről a városba befelé haladva, mint távozáskor, hiszen a bólogató daru-erdő mentén gombamód növekvő épületek létesülnek napi 24 órában készülve szorgos vendégmunkás kezek által. Ettől aztán a hely megunhatatlan és mindenkit lepipálóan innovatív. Megadja a homokos tengerpart könyvvel és koktélos pohárral a kézben, napozóágyon hempergős, henyélve nyaraló érzését, de közben az intenzíven urbánus lelkem sem sérül, hiszen kedvemre állhatok nyolcsávos autópályán a dugóban fillérekért taxizva, hogy eljussak a legdurvább álmokat is kenterbe verő bevásárlóközpont felé, ahol akár krőzusi hitelkártyák is lenullázhatóak alig néhány fertály óra alatt. Csendesen ejtőzhetünk a parton, viháncolhatunk gyerekeinkkel a csúszdaparkokban plexi mögé rejtett cápák közé érkezve a medencében, lófrálhatunk a világ legnagyobb akváriumában, kalandozhatunk a sivatagban dzsipszafarin, kvadon vagy teveháton haladva, megtekinthetjük a fűszer- vagy aranypiacot abban a reményben, hogy netán felkínálnak értünk is egy-két tevét a férjünknek, de az hallani sem akar róla, elvégre minek neki még egy púp a hátára. Ha pedig este megfáradva holmi kulináris élményre adnánk a fejünket, hát akkor sem fogunk csalódni.
Az eleinte az olaj, később a turizmus okozta bőség afféle elkényeztetett gyerek attitűdöt eredményezett náluk, és nekik minden kell, amit máshol láttak. Minden is. Mikor Abu Dhabi elkészült a forma 1-es versenypályájával, akkor tüstént építettek ők is egyet, na nem mintha szerettek volna a száguldó cirkusz kötelékéhez tartozni, hanem csak azért, hogy legyen. Kellett nekik a legnagyobb csúszdapark, a 7 csillagot számláló, emblematikus, vitorlát formázó Burj Al Arab szálloda, a vegasi Bellaggióból elirigyelt, zenére táncoló szökőkút. Csak persze háromszor akkorában. Itt van a világ legmagasabb épülete, a legkreatívabb külsejű, holdsarló formájú múzeuma, leghatalmasabb bevásárlóközpontja, ráadásul meglehetősen sajátságos díjszabással, különösen, ha a csadorból, burkából, abajából kilátszódó termékekkel van dolgunk. Érdeklődésünket kitartóan életben tartva emelik a tétet, mert megszellőztették az új gigaprojektet: a nagyközönség számára 2027-től látogatható MOON, azaz HOLD projektet.
Az egészen elképesztő építészeti kreáció egy kanadai ötletgazda, Michael Henderson furmányos fejéből pattant ki és neki sikerült olyan ügyesen választania ajtókat a kalapozós kopogtatáshoz, hogy végül bizalmat szavazzanak a semmi kis 5 milliárd zöldhasút számláló tervnek. Az égbolt éjszakai királynőjét, a tenger apályának és dagályának urát, a nők kisimult vagy hisztérikus idegrendszerének irányítóját 0,008 százalékos méretarányossággal tervezik megépíteni, ami még ekkorkára kicsinyítve is jókora. A 274 méter átmérőjű gömb egy 30 méter magas épület tetején, mint pódiumon foglal helyet, nehogy ne vegyük észre. Üreges pocakjában helyet kap egy úgynevezett holdkolónia, jelentsen is ez momentán bármit, teljes szórakoztató- és nyaralókomplexum bagatell 4000 szobás szállodával és 10 ezer ember befogadására alkalmas arénával, aminek a csalogató látványtervei ívben görbülő, fejünk felett végződő, körbe ölelő vetítésekkel máris garantálják, hogy egyszer majd a kezembe simuljon a belépőjegyem. Az igazi truváj azonban a napnyugtakor felragyogó, kivilágított látványa lesz, ami egész hónapban elintézi, hogy Dubaj felett egy gigantikus telihold ragyogjon kráterekkel, megszilárdult láva alkotta holdtengerekkel, tömjénnel és áhítattal.
Egyetlen aprócska bökkenőt látok csupán, ami magasra tette a lécet arcátlanság terén, mert bár Dubaj egyértelműen a hét uralkodó sejk szövetsége alkotta Egyesült Arab Emírségek leglazább, a dogmatikus szabályokat legnagyobb nagyvonalúsággal kezelő állama, de azért bizonyos vallási hagyományok az ő kezüket is gúzsba kötik, bármennyire is ők már jó ideje a világ fekete öves szórakoztató fővárosa. A szerencsejáték azonban mind ez idáig a ledöntetlen tabu tárgyát képezte. A MOON projekt terveiben azonban egy kaszinó is helyet kapott, az ez irányú, egy egész jogszabály-erdő reformját igénylő, minden bizonnyal Las Vegas felől fújdogáló lobbi pedig olyan erős lehet, hogy a helybéli pusmogás szerint egy másik terv is megszületett és felsírt a közelmúltban. A Dubajtól északra fekvő Ras al-Khaimahban a vegasi Wynn Resorts tervez elkölteni 3.9 milliárd dolláros aprópénzt, hogy tető alá hozzon egy üdülőhelyet és beindítsa az Arab-félsziget szerencsejátékát. A Dunán még lefolyik néhány köbméter víz, míg ők leszkanderezik, hogy a kapitalizmus itt a piros-hol a pirosában mi ér többet, a vallási hagyományok vagy a szépen csörgő pénztárgép. Hogy lesznek-e zsetonok a legtöbb embert 28 naponta magával ragadó égitest másában, engem, akit kevéssé hoz lázba a játékszenvedély, nem igazán érint, hisz már régóta tudom, hogy vagy a szerelemben ragad kézen Fortuna vagy a szerencsejátékban, így aztán nekem rulettasztal mellett nincs sok keresnivalóm. Mindössze látni szeretném, ahogy a csillagfényes horizonton konkurál az igazival egy ember alkotta fényló égitest, amire 1969-ben bizonyos Armstrong lépett először, aki mellesleg elég jól trombitált, de aztán csalt a Tour de France-on.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Unsplash
