Vilmos és Katalin 2008-ban

Katalin ultimátumot adott Vilmosnak, amikor „megalázta őt"

A királyi rajongók körében köztudott, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné néhány évnyi randizás után rövid időre szakítottak. A pár, akik az egyetemen ismerkedtek meg, nagyrészt titokban tartották románcukat − fedőneveket használtak, és kijátszották a leselkedő paparazzókat −, de aztán nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat, és Katalin lett az első királyi barátnő, aki meghívást kapott Sandringhambe karácsonyra.


Kapcsolatuk során azonban állítólag volt olyan időszak, amikor Katalin nem volt túlságosan elégedett Vilmos herceg viselkedésével. Egy nemrégiben felbukkant történetben a Daily Mail arról számolt be, hogy Vilmos nőkkel flörtölt bulizás közben, sőt, egy bizonyos nővel még közeli képet is készítettek róla.

A walesi hercegné számára ezzel a lépéssel túl messzire ment Vilmos, akivel nagyjából 2002 óta jár, és az egyik barátnője el is mondta a kiadványnak:

Katalin azt mondta Vilmosnak, hogy rossz fényt vet rá. Évek óta meg kell birkóznia azzal, hogy a lányok a barátjára vetik magukat, és egy ideig humorosnak, sőt, hízelgőnek találta ezt. De a legutóbbi viselkedése után ultimátumot adott neki, és közölte vele, hogy minden alkalommal, amikor így viselkedik nyilvánosan, nemcsak az ő imidzsét, hanem a sajátját is lealacsonyítja.

A forrás azzal folytatta, hogy „nem volt felkészülve arra, hogy lábtörlőnek tekintsék”. Ez a cikk nagyjából akkor jelent meg, amikor Katalin és Vilmos szakításáról szóló hírek is napvilágot láttak, 2007-ben. Ekkor rövid időre különváltak, de egy éven belül újra összejöttek, miután a Seychelle-szigeteken tettek egy mindent eldöntő utazást, ahol „házassági paktumot” is kötöttek.

Majd három évvel rövid különválásuk után, 2010 októberében Katalin és Vilmos eljegyezték egymást, és egy közös televíziós interjút is adtak.

Beszélgetésük során kitértek a 2007-es szakításukra, Vilmos pedig azt nyilatkozta:

Mindketten nagyon fiatalok voltunk. Próbáltuk megtalálni a saját utunkat, és felnőni.

Katalin hozzátette:

Én akkoriban nem voltam túl boldog emiatt. De valójában erősebb emberré tett.

Királyi szakértők azóta azt állítják, hogy a szünetre vonatkozó döntésük végül bebetonozta Katalint, mint leendő királynőt, mivel a palota úgy látta, hogy „sztoikus” és méltóságteljes maradt a növekvő sajtóspekulációkkal szemben. A pár 2011 áprilisában kötötte össze az életét, és azóta is egyre erősebb a kapcsolatuk.

Forrás: Marie Claire UK

Nyitókép: Getty Images