A tudósok végre rájöttek, hogyan dorombolnak a macskák
Úgy tűnik, végre megvan macskák jellegzetes hangjának kulcsa, amihez a hangszálaikban található puha párnák is hozzájárulnak. Mindjárt mondjuk is, hogyan.
A tudósok régóta próbálják megfejteni, hogy a macskák hogyan tudják előállítani jellegzetes, mély hangú dorombolásukat, mivel az alacsony frekvenciájú hangokat általában a hosszabb hangszálakkal rendelkező, nagyobb testű állatok adják ki.
Úgy tűnik, hogy a hangszalagjaikba ágyazott kötőszövetből álló „doromboló párnák" növelik a hangszalagok sűrűségét, így azok lassabban rezegnek, és így adják ki azt a mély morajlást, amit annyira szeretünk hallgatni – fejtegeti a Science Alert.
A Christian Herbst, a Bécsi Egyetem hangkutatója által vezetett nemzetközi kutatócsoport eredményei megkérdőjelezik azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a dorombolást az aktív izomösszehúzódások okozzák. Ők inkább úgy vélik, hogy a hang egy passzív aerodinamikai viselkedés, amely automatikusan folytatódik, miután az agy elindító jelet küld.
Ezek az alacsony frekvenciájú hangszalagrezgések egy különleges hangadási módot eredményeznek, szokatlanul hosszú zárt kvótával, amely az embernél a »álrekedtség« regiszterére emlékeztet
− írják a kutatók tanulmányukban.
Fotó: Shutterstock
A hangszálak kötőszöveteiben lévő kollagén- és elasztinrostok olyan struktúrákba rendeződnek, amelyek tompítják a hangok magas frekvenciáit. Ezeket az akár 4 milliméter átmérőjű struktúrákat már korábban is felfedezték házimacskáknál, de a dorombolásban betöltött szerepüket nem vizsgálták.
Hogy ennek utánajárjanak, Herbst és munkatársai nyolc elhunyt házimacskából távolította el a hangszálaknak otthont adó gégéket. Ezután összenyomták a hangszálakat, és meleg, párásított levegőt nyomtak át rajtuk. Mind a nyolc gégefő doromboló hangot adott ki izomösszehúzódások vagy idegi input nélkül is, a házimacska dorombolásának tartományában, 25 és 30 Hz közötti frekvencián.
Ez a meglepő eredmény azt mutatja, hogy az izomösszehúzódás nem elengedhetetlen a doromboláshoz. A kötőszöveti struktúrák lehetnek az elsődleges hajtóerő, bár ezt élő macskákon történő méréssel kellene bizonyítani, ami egy kicsit nehezebb feladat.
Nyitókép: Shutterstock