Sofía Vergara és Joe Manganiello

Sofía Vergara és Joe Manganiello 7 év után válnak, Ariana Grande csak 2

Sofía Vergara és Joe Manganiello hét év házasság után bejelentették, hogy elválnak. Nem ők az egyetlen sztárpár, akiknél nagy szerelem ért véget.


Meghoztuk a nehéz döntést, hogy elválunk. Mint két ember, akik nagyon szeretik egymást és törődnek egymással, udvariasan kérjük a magánéletünk tiszteletben tartását ebben az időszakban, miközben életünk ezen új szakaszában navigálunk

− mondták a Page Sixnek.

Egy forrás emellett azt is elmondta, hogy Sofía és Joe már egy ideje eltávolodtak, és egy kis távolságot tartanak egymástól, hogy átgondolják a jövőjüket − írja az Elle.

Vergara jelenleg Manganiello nélkül, a barátaival ünnepli 51. születésnapját Olaszországban. Utoljára júniusban látták őket együtt a New Jersey állambeli Hobokenben, ahol Manganiello forgatott.

Nemcsak ők, Ariana Grande és Dalton Gomez is válnak.

A 30 éves művésznő és a 27 éves luxus ingatlanügynök már az év elején szakítottak, és azóta „csendben és szeretettel dolgoznak a barátságukon" − erősítette meg egy forrás a PEOPLE-nek.

Grandét nemrég már jegygyűrűje nélkül látták Wimbledonban.

Májusban Grande az Instagramra posztolt, hogy megünnepelje a második évfordulójukat. Egy „2-es” (a férjként és feleségként eltöltött éveik) mellé egy szívecskét és a „3,5 együtt" (a párként eltöltött éveik) feliratot írta, illetve, hogy: „Annyira szeretem őt".

A 2021 májusában tartott esküvőjük idején az énekesnő egyik képviselője a PEOPLE-nek erősítette meg, hogy összekötötték az életüket:

A szoba tele volt szerelemmel. A pár és a két család nem is lehetne boldogabb.

A pár egy meghitt ceremónia keretében házasodott össze a kaliforniai Montecitóban lévő otthonukban, ahol kevesebb mint 20 ember volt jelen.

Remekül illenek egymáshoz. Daltont teljesen hidegen hagyja a hírességének mértéke, és tudja, mit akar az élettől

− mondta egy forrás az esküvőjüket követően.

Az énekesnő és színésznő és Gomez 2020 januárjában kezdtek randizni, és 11 hónappal később jelentették be eljegyzésüket. Amióta összejöttek, távol tartották kapcsolatukat a reflektorfénytől, bár Grande tavaly novemberben bepillantást engedett életükbe, amikor megosztott egy pár fotót Gomezről az Instagramon.

Nyitókép: Cindy Ord/VF23/Getty Images for Vanity Fair