Október 28-a óta láthatjuk a mozikban Wes Anderson legújabb filmjét, A Francia Kiadást. Az amerikai kritikusok a rendező újságírásnak címzett szerelmesleveleként jellemezték.
Wes Anderson ugyan elutasította a kritikusok fentebbi állítását, lévén hogy egy filmről van szó, de megerősítette, hogy van némi igazságalapja, bár szerinte ez sokkal inkább egy tisztelgés a New Yorker magazin előtt. Egészen középiskolás kora óta rendszeresen olvassa és gyűjti a magazin példányait, egyszer az iskolai könyvtárban megpillantotta a folyóiratokat, és a New Yorker különleges, rajzolt címapja azonnal megragadta a figyelmét. Elkezdte lapozgatni, és ezt a szokását egészen mostanáig meg is őrizte. A Berkeley egy időben meg akart szabadulni több évtizednyi bekötött példányától, melyekre a rendező hatszáz amerikai dollárért le is csapott.
A történet karaktereit valós személyek alapján formálta meg. Az amerikai újság alapító-főszerkesztője, Harold Ross karakterét Bill Murray játssza el. Frances McDormand újságírója pedig a való életben Mavis Gallantnek hívják, aki az 1968-as francia diáklázadásokról írt a lapba. Roebuck Wrightban pedig nehéz nem meglátni James Baldwint, mindezek felett pedig még rengeteg apró utalás felfedezhető, amiket első nézésre talán nem is szúrunk ki.
A szereplőgárdáról egy korábbi cikkünkben már meséltünk, ahol olyan neves sztárok lettek megemlítve, mint Owen Wilson, Timothée Chalamet, Edward Norton és még sokan mások.
A filmnek egyébként három fő célkitűzése volt. Az egyik terv szerint Anderson teljes szívéből készíteni akart egy filmet kedvenc lapjáról. Másodszor rendezni szeretett volna egy antológiát, végül pedig egy igazi francia filmet alkotni.
Az utolsó pont azért is volt különösen fontos számára, hiszen a képi világáról ismert filmes évek óta Párizsban él. Elmondása szerint az amerikai filmvilág mellett az olasz is nagy hatással volt a művészetére, így a filmben rengeteg klasszikus olasz filmes utalást rejtett el.
„Nagyon nyíltan loptunk, így tényleg ki lehet szúrni egyes dolgokat és pontosan meg lehet találni, hogy azok honnan származnak"
Fotó: Reddit
Az egyik leglátványosabb példa ezekre az utalásokra ez az épület, ahol a fiktív hírügynökség szerkesztősége működik, mely eredetileg Jacques Tati 1958-as Nagybácsim című filmjében tűnt fel.
Anderson filmjeire legfőképp a végletekig cizellált profizmus a jellemző, minden képkocka tökéletesen megkomponált, ügyelve a szimmetriára és a színhőmérsékletre is. Rajongói még ott is a Wes Anderson-i részleteket keresik a világban, ahol a rendező nem is járt: így született az Accidentally Wes Anderson című könyv, amely a rendező stílusában készült képek gyönyörű gyűjteményét tartalmazza, és korábban itt írtunk róla.
„Életem első felében elsődlegesen olyan lapként gondoltam a New Yorkerre, amelyben fikció olvasható, és az általunk készített film teljes egészében fikció. A filmben látható újságírók valójában nem éltek, és a történetek kitaláltak. Így aztán készítettem egy fikciós filmet a riportázsról, ami szokatlan"
— nyilatkozta a rendező.
