A világ első mesterséges meteorzápora hamarosan megjelenhet az égen

Egy meteorzáporról készített kép
Egy japán vállalat az első mesterséges meteorzápor elindítását tervezi. A kísérletet eredetileg 2020-ra időzítették, viszont akkor egy meghibásodás miatt el kellett halasztani a projektet. Amennyiben sikerrel járnak, akkor a Földön mindenhonnan látni lehet majd a különleges csillaghullást.

A folyamat hátterében az ALE cég áll, mely nemrég bejelentette, hogy a 2020-as sikertelen indítás után remélik, hogy nemsokára megvalósulhat a terv. A Sky Canvas nevű projekt célja egyébként, hogy légköri adatokat gyűjtsön a mezoszférában, a légkör harmadik rétegében. Ez a szakasz túlságosan alacsonyan van ahhoz, hogy műholdakkal vizsgálják, de túl magasan ahhoz, hogy meteorológiai ballonokat vagy repülőgépeket vessenek be.

Mint azt jól tudjuk, hullócsillagok/meteorzáporok akkor láthatók, ha az űrből érkező objektumok, például meteoritok belépnek a légkörbe. A zuhanás során jelentkező hatások miatt ezek elégnek, közben pedig fényesen izzanak. A kutatócsoport ezt a jelenséget szeretné imitálni. Ehhez a tervek szerint fémalapú, körülbelül 1 centiméter méretű, hullócsillagra emlékeztető szemeket vetnek majd be.

A darabokat 400 km magasan a Föld felett elengedik, végül pedig a szemek 60-80 km magasságban elégnek. Bár a kísérletek során sikerült többféle színt is előállítani, egyelőre nem lehet tudni, hogy a zuhanás közben is érvényesülnek-e ezek az eltérő árnyalatok. Amennyiben igen, akkor nagyon érdekes látványban lehet majd részünk.

www.youtube.com

Japan To Create An Artificial Meteor Shower By 2023

Dr. Lena Okajima, az ALE alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott a műveletről:

„Célunk, hogy hozzájáruljunk az emberiség fenntartható fejlődéséhez, és közelebb hozzuk a világűrt mindannyiunkhoz, azáltal, hogy az emberi tevékenység Földön túli területét kiterjesztjük az űrből származó alapvető fontosságú adatok felfedezésére, gyűjtésére és alkalmazására.

Első lépésként azért alapítottam az ALE-t, hogy létrehozzuk a világ első ember alkotta hullócsillagát, hogy csodálatot keltsünk és tudományos kíváncsiságot ébresszünk.

A jövőben a kritikus éghajlatkutatást az űrbeli szórakoztatás új formájával ötvözve úgy gondoljuk, hogy továbbfejleszthetjük az éghajlatváltozás tudományos megértését, miközben kíváncsiságot és érdeklődést ébresztünk az emberekben szerte a világon az űr és az univerzum iránt."

A jelenlegi tervek alapján 2025-ben kerülhet sor a történelmi eseményre. A szakemberek természetesen minden óvintézkedést megtesznek, hogy a kísérlet biztonságos legyen.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Independent