Fotó: Shutterstock
A csend megtörése
Az egyik legfrusztrálóbb helyzet egy párkapcsolaton belül az, amikor a másik fél nem akar beszélni. Akár dühből, akár apátiából nem szólal meg, a hallgatás nem szórakoztató. Hogyan lehet akkor rávenni a másik felét, hogy megnyíljon? Vagy egyszerűen csak tiszteletben kell tartania a csendet? A kutatásnak van néhány ötlete erre.
Az egyik legfontosabb szempont a szerettünk által alkalmazott csend átvészelésében az, hogy megtanuljuk, hogyan törjük meg azt. Christine E. Rittenour és munkatársai Socializing the Silent Treatment (A csendes bánásmód szocializálása) című tanulmányukban ezt a kérdést vizsgálták a szülő és a felnőtt gyermek kommunikációjával kapcsolatban, olvasható a Psychology Today cikkében.
Felismerve a csendes bánásmódot, mint a személyközi kapcsolatokban való csalódottság kommunikálásának kapcsolati ártalmas eszközét, annak családon belüli szerepére és használatára összpontosítottak. Azzal kezdték, hogy felismerték a negatív érzések visszatartását, mint egy rejtett, destruktív konfliktus egyik formáját, amely néha a közvetlen, kedvtelen kommunikáció formájában éri el a töréspontot.
De arra is rájöttek, amit a legtöbb ember a kapcsolatokon belül már megtapasztalt: a bántó érzések gyakran magából a visszatartásból erednek.
Rittenour és munkatársai megjegyezték, hogy érzelmi fellángolás nélkül is megnyilvánulhat az interperszonális elégedetlenség a tagadásban, például annak bizonygatásával, hogy minden rendben van, vagy éppen a kivonulással.
A definíció szerint a hallgatást az a vágy motiválja, hogy a címzettet bizonytalanságban tartsa a státuszát illetően az elhallgató partner tudatában, ami – mint a szerzők megjegyzik – nehezebben kezelhető, mint a sérelem vagy a nemtetszés kifejezésének leplezetlenebb formái.
A kutatók megállapították, hogy a hosszan tartó hallgatás nagy fájdalmat okoz a befogadónak.
Mivel a csendes bánásmódot alkalmazó partnerek nem beszélnek, ránk marad a látottak értelmezése. Rittenour-ék megjegyzik, hogy a hallgatással büntető személyek távolságtartást tanúsíthatnak, kevesebb szemkontaktust vesznek fel, és gyakran figyelmen kívül hagyják a befogadót. Mivel utóbbi gyakran arra kényszerül, hogy az ilyen nem produktív kapcsolatokat megszüntesse, a kutatók azt találták, amire számíthatunk: negatív kapcsolatot találtak az elkötelezettség és a csendes bánásmód alkalmazása között.
De mi van akkor, ha a hallgatás nem rosszindulatú, hanem jóindulatú? A pároknak mindenképpen meg kell fontolniuk azokat az eseteket, amikor a hallgatás megmentheti a kapcsolatot.
Lassan beszélni, gyorsan hallgatni: amikor a kevesebb több
A legtöbb ember mondott már olyat, amit legszívesebben visszavont volna. Akár dühből, akár érzéketlenségből beszélünk, néha az érzelmeink eluralkodnak rajtunk. A „számolj el tízig” trükkhöz hasonlóan, egyes partnerek a hallgatással próbálják elkerülni, hogy olyasmit mondjanak, amit később megbánnának.
Ha a partnerünk hallgat, tudnunk kell, hogy miért. Lehet, hogy dühből vagy apátiából hagyta abba a kommunikációt. De azt is vegyük figyelembe, hogy egyes partnerek talán nem rosszindulatból, hanem a kapcsolatuk fenntartása érdekében némulnak el. Ez a körülményektől függ, mert a kontextus értelmezi a tartalmat (vagy annak hiányát). A kialakult kapcsolatokban mindkét partner kétségtelenül ismeri egymás konfliktuskezelési stílusát. Egyes párok várnak egy kis időt, mások azonnal megbeszélik a dolgot. A normától való eltérés általában kapcsolati viszályt jelez.
Amikor tehát partnerünknek egy kis térre és csendre van szüksége, nyújtsunk neki némi előnyt. Szánjunk időt arra, hogy elgondolkodjunk kapcsolatunk pozitív aspektusain és azon, hogyan lehetne javítani rajta, és felfrissülve, felkészülten térjünk vissza, hogy minden lehetőséget megadjunk egy szeretetteljes kapcsolatra.
Nyitókép: Shutterstock