Fotó: Shutterstock
Egy új tanulmány azt bizonyítja, hogy az emberiség minden kozmológiával kapcsolatos információja hibás. Az adatokat és az ezzel kapcsolatos következményeket nem sokan értik, ellenben az alábbi cikkünkbe összeszedtük a szükséges információkat.
Subir Sarkar, az Oxfordi Egyetem professzorának kutatása bizonyítékokkal támasztja alá azt a gondolatot, hogy a világegyetem szemlélete ferdébb, mint azt eddig hittük. Ennek kihatása lehet minden korábbi elméletre, valamint arra is, milyen a természetről alkotott alapvető elképzelés.
Mindezek értelmében megkérdőjelezhető, hogy a világegyetem ténylegesen tágul-e.
„Nagyon irigylésre méltó helyzetben vagyunk, mivel a legtöbb kollégánk hallani sem akar erről"
— mondta a tanulmány szerzője.
Van egy elképzelés, mely szerint a kozmosz nagyjából ugyanúgy néz ki minden szempontból az összes részén. Ezt kozmológiai elvnek nevezik, ami már az 1500-as évek óta alapjául szolgál a fizikának és más tudományágaknak is. Sarkar vizsgálatai szerint viszont a Tejútrendszer mozgásban van a tágabb téren belül. Ez az aprónak tűnő változás többek között akadályozza más univerzumok tulajdonságainak pontos megértését, valamint a tanulmányozásukat.
A galaxisokról nem tudni pontosan, milyen távolságban vannak egymástól, ez pedig valamilyen szinten teret enged a találgatásoknak. Példának azt a hasonlatot hozták fel, hogy amikor az állatcsorda egyik egyede lelassít, akkor egy külső szemlélő számára úgy fest, mintha előrefutnának a társai. Ennek értelmében lehetséges, hogy mi csak kívülről, lassabban haladva látjuk úgy, mintha a világmindenség állandóan tágulna.
Nem ez az első tanulmány, amely megcáfolná a kozmoszról kreált jelenlegi modellt. 2020-ban egy kutatás például arról sorakoztatott fel adatokat, hogy az univerzum akkora sebességgel tágul, hogy a jelenlegi ábrába nem illenek bele az annak megfelelő fizikai törvények, 2021-ben pedig olyan óriási galaxisvonalat találtak, mely szintén felrúgta a szabályokat.