Margot Robbie a Barbie című film európai premierjén a Cineworld Leicester Square-en Londonban 2023. július 12-én

Barbie után a kilencvenes évek slágerjátéka költözik a filmvászonra

Greta Gerwig kasszarekordokat döntögető filmje újraélesztette a Barbiecore divatirányzatot, és, úgy tűnik, a filmipar is rákattant.


Bár még csak két hete mutatták be a Barbie című filmet, rengetegen látták – itthon és világszerte is – és elképesztő rekordokat döntöget. A filmről írt kritikánk itt olvasható.

Mi is sokszor írtunk róla korábban, hogy a Greta Gerwig által rendezett film mekkora hatással volt a szépség-és divatiparra, de a filmiparra is. A héten egy másik baba-témájú film készüléséről keringenek a hírek.

A Mattel a mostani viharos siker után máris egy új filmet készít, mely az Y generáció tagjainak nagy örömére a kilencvenes évek slágerjátékáról, a Polly Pockets-ről szól majd. A film főszereplője az Emily Párizsban sztárja, Lily Collins lesz, a rendező pedig a Csajok című sorozat alkotója és főszereplője, Lena Dunham.

Collins az Instagramon jelentette be a hírt, ahol azt írta, hogy a Polly Pockets megszállottjaként egy igazi álma vált valóra, hogy szerepelhet a filmben.

„A leginspirálóbb erőművész csapattal - Robbie Brenner, @lenadunham, @mattel és @mgmstudios - társulok, hogy újra bemutassuk Pollyt a világnak egy szórakoztató, modern módon... elhozzuk ezeket az apró játékokat a nagyvászonra. Igazán izgatottan várom, hogy producerként és Pollyként személyesen is részt vehessek a filmben! Alig várom, hogy belevessem magam ebbe a pasztellszínű világba...”

– olvasható a színésznő posztjában.

Lena Dunham a készülő projekt kapcsán elmondta, hogy a Polly Pocket számtalan órányi gyermekkori menekülésért volt felelős számára.

„Polly egy aprócska varázslatos világot és autonómiát adott nekem, amit elmesélhettem, így elég költői érzés, hogy most rendezőként ugyanezekkel az ötletekkel foglalkozhatok, együttműködve a zseniális Lily Collinsszal, Robbie Brennerrel, a Mattellel és az MGM-mel.”