Feminista és depresszív: Barbie és a való világ találkozása nem olyan, mint amire számított

1959-es megjelenése óta Barbie kapott hideget-meleget. Megálmodója, Ruth Handler, a Mattel játékgyártó cég társalapítója észrevette, hogy kislánya és kisfia, Barbara és Kenneth gyakran felnőtt szerepeket betöltetve játszanak babáikkal. Handler egy német útja során találkozott a népszerű képregénykarakter alapján készült Bild Lilli babával, melyet eredetileg felnőtt gyűjtők számára készítettek. Ez alapján született meg Barbie, akinek köszönhetően a kislányok a babázásban végre nemcsak az anya vagy gyerek kizárólagos szerepkörét élhették meg, hanem a dolgozó nőét is. Az elmúlt évtizedekben számos Barbie-figurát mintáztak sikeres karriert befutott nőkről, többek között Susan Wojcicki-ről, a Youtube idén leköszönt vezérigazgatójáról, Amelia Earhart első pilótanőről vagy éppen Rosa Parksról, az afroamerikaiak huszadik századi polgárjogi mozgalmának egyik ikonjáról.

Barbie-t számos kritika érte azonban, a leggyakoribbak között szerepelt, hogy irreális elképzelést fogalmaz meg a női test ábrázolásáról, akár komoly testképzavart is okozva ezzel a lányoknak.

Egyfelől tehát Barbie azt sugallja a lányoknak, hogy merjenek nagyot álmodni és bátran megvalósítani önmagukat, másfelől azonban neve összeforrt a sekélyes, buta, „szőke nő” kifejezésekkel. Ezt a sztereotípiát erősítette az Aqua dán együttes 1997-es Barbie Girl című számában.

A fent említett kettősségre épít Greta Gerwig (Lady Bird, Kisasszonyok)régóta várt Barbie című élőszereplős filmje is, melynek nyitójeleneteiben Barbie irigylésre méltó életének mindennapjaiba csöppenünk bele. A Barbieland-ben élő, magát csak sztereotipikus Barbie-ként emlegető nő napjai mindig ugyanolyan csodásak: széles mosollyal és csodás frizurával ébred rózsaszínbe borult álomházában, majd tökéletes ruháját kiválasztva, szuper menő csúszdáján lesiklik a konyhába, hogy elfogyassza ízletes reggelijét. Barátnői – a többi Barbie – hasonló vidámsággal köszöntik őt, izgatottan várva, milyen szuper élmények várják őket aznap.

Persze, Barbieland nem lenne olyan, amilyen, ha nem élnének benne a Kenek. Szépek, mosolygósak, kicsit bárgyúak, de cserébe mindig, mindenhol lesik a Barbie-k kívánságát. A strandon, az otthonukban vagy éppen a legnagyobb buli közepén is.

De mi van akkor, ha egy szuper parti legjobb táncmozdulatai közben eszébe jut valakinek a halál? Nem is egyszerűen valakinek, hanem magának Barbie-nak. Ott már nagy lehet a baj, gondoljuk a többi Barbie-val és Kennel együtt, akik értetlenül néznek Barbie-ra, mintha egy rossz viccet mondott volna. De olyan nincs, hiszen

Barbie tökéletes. Nem mond rossz vicceket, nem öregszik, nem fáj semmije és soha nem gondol rossz dolgokra. Ha pedig mégis, akkor sztereotipikus Barbie-ból furcsa, számkivetett Barbie lesz, akit vészes gyorsasággal érdemes meggyógyítani. Ennek egyetlen lehetséges megoldása, ha otthagyja Barbielandet és elmegy a való világba kideríteni, miért lett annyi baja. Merthogy van egypár: rossz a lehelete, narancsbőrös lesz, és még a tej is megromlott a hűtőjében.

A valóságba Barbie-val tart Ken is, akivel meglepődve konstatálják, hogy az Barbieland tökéletes fordítottja. A nőket itt vagy megbámulják, talán még a fenekükre is csapnak, vagy semmibe veszik, a férfiaknak pedig furcsán nagy hatalmuk van. Patriarchátus – ízlelgeti magában Ken a jól csengő szót, és úgy dönt, Barbielandbe visszatérve kipróbálja ő is ezt a rendszert.

Barbie-nak már korántsem tetszik, amit a való világban lát, az őt gyártó Mattel vállalat vezetőségével találkozva pedig megdöbbenten hallja, hogy egy női tagjuk sincs, miközben nőkről, nőknek készítenek produktumot. Barbie pedig nem ezt szokta meg, hiszen Barbieland tökéletes ellentéte ennek: minden fontos pozíciót nők töltenek be, a férfiaknak pedig nincs ezzel semmi bajuk, sőt. Mert itt ők az elnyomottak, és Ken is csak a valóságba betoppanva érzékeli a különbséget.

Mintha Gerwig mindig egy fokkal túlmenne az elegendőn, és már-már szájbarágósan akarná megértetni a nézőkkel: nagy a baj a világunkban, mert a nők durván el vannak nyomva, de az sem az igazi, ha fordítva lenne így.

„Nőnek lenni megoldhatatlan feladat. Elvárják, hogy kiválók legyünk, és mindenki legyen hálás, akkor is, ha hátránnyal indulsz mindig”

– hangzanak el egy, az America Ferrara által alakított, a való életből Barbieland-be csöppenő anya szájából a már unásig hallott mondatok a nők elnyomásáról.

De az egyenlőség ritka kincs, és úgy tűnik, még a tökéletesnek tűnő Barbieland-ben sem törekednek rá.

Talán az elképesztő beharangozók és marketingkampány miatt, talán amiatt, mert Gerwig férjével, a szintén rendező Noah Baumbachhal közösen jegyzi a forgatókönyvet, már előzetesen magasra emeltük lécet, ami az elvárásokat illeti. A Barbie könnyed, rózsaszín vattacukorba csomagolt tanmese feminizmusról, egyenlőségről és egyéb fontos társadalmi kérdésekről, de didaktikussága miatt erősen redundáns és csak a felszínt kapargatja. Ezt viszont élvezhető, humoros gegekkel és profi látványvilággal teszi.

Barbieland plasztik díszletekkel beépített világa jól tükrözi a figurával azonosított, mutatós felszínességet, a tökéletes külsejű, de belül némileg üres karakterekkel. Margot Robbie tökéletes választás Barbie szerepére, talán pont emiatt nem működnek vele annyira a film drámaibb jelenetei. Ryan Gosling hálásabb szerepet kapott Ken-ként. Jól működik a kicsit ostoba tekintetű, de jóképű karakter szerepében, miközben finoman ki is gúnyolja azt. Ez a (ön)parodisztikusság több jelenetében is visszaköszön, a film legjobb perceit és műfaji sokszínűségét okozva ezzel.

Szintén élvezetesek a különböző filmes és kulturális utalások, elég csak a már az előzetesben is megidézett Stanley Kubrick2001: Űrodüsszeia című filmjére gondolni, de a BarbieJohn Travoltát és a Grease-t is megidézi, míg a látványvilág fő inspirációját Wayne Thiebaud festményei, valamint a Pee Wee nagy kalandja és az Egy amerikai Párizsban című filmek adták.

Hogy jobb-e a való világ Barbieland-nél, azt döntse el mindenki maga, de ha a magvas megfejtést várja a feminizmus és a patriarchizmus kérdéseiben, ne a Barbie-tól várja rá az összes választ.

Nyitókép: Rodin Eckenroth/FilmMagic