Jobban szerettelek volna, ha magamat is tudom?

„Több ezer hagyományos szerelmi történet létezik párokról. Nálunk magas a válási arány, de mielőtt az ember kilép egy kapcsolatból, valaminek történnie kell. Mi az? Olyan nehezen próbálunk kapcsolatot teremteni”

– így fogalmazott a forgatókönyvet is jegyző Lilja Ingolfsdottir norvég rendező egy, a Varietynek adott interjújában, akinek elege lett abból, hogy a nőket általában vagy áldozatoknak, vagy nagyon független, érzelmileg távolságtartó karakterként ábrázolják a filmekben.

„Én csak egy törékeny, többrétű női karaktert akartam, aki ugyanolyan ember, mint mindannyian. Azáltal válik erőssé, hogy ránéz a diszfunkcionalitására, és elég bátor ahhoz, hogy felismerje a mintáit. Nincs szüksége szuperképességekre.”

Maria (Helga Guren) 40 körüli elvált, kétgyerekes anya, aki egy buliban megpillantja Sigmundot (Oddgeir Thune), és azonnal úgy érzi, kell neki a férfi. Egy fura, ügyetlenül sikerült, rövid beszélgetést leszámítva, Maria és Sigmund hónapokig nem találkoznak, pedig a nő mindent megtesz azért, hogy újból összefussanak.

„Azt éreztem, nem bocsátanám meg magamnak, ha nem szerzem meg"

– mondja később Maria, akinek végül sikerül becserkésznie a férfit. Rövid, de annál intenzívebb montázst látunk kapcsolatuk kezdeti fázisáról, majd a jelenbe érkezünk, ahol a pár hét éve, Maria sajátjai mellett, immáron két közös gyermekével él együtt, nem a legidillibb kapcsolatban.

Sigmund munkája miatt sokat van távol, míg Maria a gyereknevelés, háztartás és újra munkába állás között balanszíroz, amikor azonban együtt lehetnének, hangos veszekedések és egymás folytonos piszkálása jellemzi a pár kapcsolatát. Egy ilyen balhé után, ahol Sigmund szembesíti Mariát indulatkezelési problémáival, és hogy valamit kezdenie kell vele, ráadásul a válás lehetősége is felmerül, Maria úgy dönt, elköltözik otthonról, amíg férje eldönti, mit akar.

Innentől pedig elkezdődik a nő sok nehézséggel és fájdalommal teli, de a fejlődés reményét magában hordozó személyiségfejlődési története. Maria és Sigmund először párterápiára mennek, de a férj viszonylag gyorsan kiszáll, Maria azonban úgy dönt, folytatja a terápiát, immáron kizárólag magára koncentrálva. Ez a terápiás folyamat szolgál a film keretéül – aki pedig részt vett már valaha bármilyen, huzamosabb ideig tartó terápián, pontosan tudja, mennyi érzelmi munkát követel meg egy-egy ülés. Mariának is le kell mennie egészen a legmélyebb bugyrokig, hogy először rálásson, majd lehetősége nyíljon arra, hogy leszámoljon azokkal a mintákkal és dinamikákkal, amiket szép csendben átadott neki a saját anyja, majd ő is továbbszőtte azt gyerekeivel – különösen kamaszlányával való kapcsolatában.

Hogy ez mennyire nehéz feladat, azt jól mutatja az édesanyjával (Elisabeth Sand) való jelenete, ahol a néző megértheti, miért is viselkedik úgy Maria a kapcsolataiban, ahogyan – hol rideg és távolságtartó, magát erősnek és függetlennek mutató, máskor pedig a legsebezhetőbb, kiszolgáltatott, regresszív és törékeny állapotban lévő nőként.

Merthogy Maria mindkét ember és működésmód. Nem kizárólag a határozott, a kiszemelt férfit megszerző, vagy a válni akaró férjébe összetörten és kétségbeesetten kapaszkodó nő.

Ingolfsdottir ezt a kettősséget, vagyis inkább összetettséget szeretné megmutatni, ahol nem fekete vagy fehér egy-egy helyzet vagy karakter viselkedése. Éppen emiatt látjuk ugyanazt, a pár különválásának gyújtópontjául szolgáló jelenetet többször, azonban mindig más megvilágításban –és Maria egyre inkább megdolgozott értelmezésében.

A Szerethető ebben is hasonlít Joachim Trier 2022-es A világ legrosszabb embere című filmjére, nem véletlenül – mindkettőnek Thomas Robsahm volt a producere. Ott, a szintén a norvég fővárosban, Oslóban élő Julie keresi magát kapcsolatai és szakításai mentén, és néz szembe azzal, hogyha saját igényeink és vágyaink szerint próbálunk cselekedni, azzal bizony másoknak néha rosszat teszünk. Nem azért, mert szar emberek lennénk, hanem mert eltérő szükségleteink vannak. A kérdés az, hogy ezeken és a kompromisszumokon mennyire tudunk és akarunk dolgozni, ennek felismerésében pedig a Szerethető Mariája már előrébb jár, igaz, idősebb is.

Helga Guren pontosan mutatja meg Maria mindkét oldalát: a saját dühkitöréseitől is szenvedő nőt, és a sebezhető, szeretetre vágyó Mariát, akinek legnagyobb harcát nem a férjével, hanem önmagával kell megvívnia. Bár a 100 perces játékidő miatt úgy tűnik, hogy a sok évtizedes, zsigereinkben lévő működésminták alig néhány terápiás ülés alatt letehetők, a valóságban sokkal árnyaltabb és nehezebb a helyzet. Az azonban nemcsak üdítő, hanem fontos üzenettel bír, hogy a párkapcsolati drámánál is nagyobb hangsúlyt kap maga a terápiás folyamat és annak összetettsége.

Ez azért is lényeges, mert bár egyre többet beszélünk róla, még mindig sokan ódzkodnak a pszichológushoz járástól, vagy néhány alkalom után felhagynak vele, mondván, hogy az nem segít, beszélgetni a problémáinkról meg, ugye, szinte bárkivel lehet. Hogy mekkora ereje tud lenni a terápiának, az a jelenet példázza, melyben Maria arról beszél a pszichológusának (Heidi Gjermundsen), mennyire fáradt, a terapeuta pedig felajánlja, hogy dőljön le a kanapéra és használja ki a rászánt időt, ő pedig csendben ott lesz vele ezalatt. A gesztus valamit átszakít Maria erősen kontrollált érzelmein, aki sok idő után először, újra képes elfogadni valakinek a közelségét, melynek eredményeként aztán saját magát is egyre inkább el tudja fogadni.

„Képes párbeszédet kezdeni a fájdalmával. Úgy gondolom, hogy minden válság azért van, hogy jobban megismerjük önmagunkat. Rájön, hogy ez valójában egy ajándék. Végre megszabadulhat olyan dolgoktól, amelyek korábban akadályozták őt”

– fogalmazott a karakterről Ingolfsdottir, aki szerint Maria egy ponton rájön, hogy nem tud addig mással kapcsolatba kerülni, ha nem kapcsolódik először önmagához.

A Szerethető című film jóval több tehát egy párkapcsolat krízisének történeténél, sokkal inkább Maria felnövéstörténete ez. Bosszantó frázis, hogy először magunkkal kell megbarátkoznunk, hogy mások is szeressenek, és talán nem is minden helyzetben van így, de tény, hogy önmagunk megismerése és elfogadása nemcsak könnyebbé teszi az életet, hanem nem várt fejlődéseket is hozhat. Fájdalmas tapasztalat az is, hogy a krízisekben sokszor ott van a növekedés lehetősége, a Szerethető-t megnézve pedig úgy tűnik, néha bele kell engednünk magunkat a mélybe, és bízni abban, hogy akár külső segítséggel vagy anélkül, de kellő szeretettel húzzuk ki magunkat onnan, amikor eljön az ideje. Mert ahogy a Petri-verssor is mondja,

„Sok / sár távozik, mielőtt olaj fakad vagy forrás.”

Ehhez azonban nem spórolhatjuk meg a saját önismereti munkát, de a Szerethető megnézése után talán nem is akarjuk majd.

Nyitókép: Cirko Film