
Az Egészségügyi Világszervezet alig több mint két éven belül másodszor nyilvánította globális vészhelyzetnek az mpox, korábbi nevén majomhimlő járvány kitörését.

A láz és a testfájdalom mellett a majomhimlőben szenvedő embereknél általában kiütések jelentkeznek a bőrön, amelyek fájdalmas, gennyes, vörös dudorokká alakulhatnak át. Mivel a vírus továbbra is terjed, fontos tudni, hogyan védekezhetünk egy esetleges járvány kitörése ellen, és hogyan ápolhatjuk…

A texasi hatóságok kedden megerősítették a majomhimlőhöz köthető első amerikai halálesetet, de közölték, hogy még vizsgálják, milyen szerepet játszott a betegség a „súlyosan legyengült immunrendszerű” beteg halálában.

2022. május 18-án a massachusettsi egészségügyi tisztviselők és a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok megerősítették a majomhimlő első esetét egy olyan betegnél, aki nemrégiben Kanadába utazott. Azóta az Egyesült Királyságból és Európából is jelentettek eseteket. Az alábbi cikkben…

A majomhimlő fokozatos terjedése miatt többen tartanak egy újabb karanténidőszaktól, a félelem pedig megalapozott lehet. A betegség még koránt sem olyan vészes, mint a koronavírus, ellenben egy európai országban már bevezették a fertőzés utáni háromhetes karantént.
augusztus 24., 2023 ● Prokaj Tamás
Ebben az európai országban már karantént vezettek be a…
Prokaj Tamás

Egyre több európai ország számol be majomhimlős esetről, melynek kórokozója egy számos taggal rendelkező víruscsalád. A legutóbbi esetet tőlünk nem is olyan messze jegyezték fel.
augusztus 24., 2023 ● Reu Viktória
Legutóbb tőlünk nem messze jegyeztek fel majomhimlős esetet
Reu Viktória

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője a tanácsadóit megkerülve hirdette ki a vészhelyzetet, ami aggodalomra adhat okot. Milyen ütemben halad a terjedés és hány országban diagnosztizáltak eddig érintetteket?
augusztus 23., 2023 ● Prokaj Tamás
A majomhimlő mára globális egészségügyi vészhelyzet lett —…
Prokaj Tamás