
Nicole Kidman a múlt év végén már felhívta magára a figyelmet elegáns, „bosszúfrizurájával”, most pedig az új évbe lépve a legmerészebb, legőszintébb önmagát…

A 2025-ös év a sztárvilágban is számos érzelmi fordulatot hozott. Miközben egyes kapcsolatok csendben értek véget, más szakítások a nyilvánosság előtt zajlottak. Összegyűjtöttük azokat a hírességpárokat, akiknek idén külön utakon folytatódott az…

Nicole Kidman ritkán beszél gyerekeiről, most azonban őszintén mesélt arról, hogyan tanulták meg tinédzser lányai megvédeni magukat a nyilvánosság intenzív figyelmétől. A színésznő két felnőtt gyermeket – a 32 éves Bellát és a 30 éves Connort &ndash…
november 27., 2025 ● Szántó Eszter
Nicole Kidman elárulta: tinédzser lányai „páncélt”…
Szántó Eszter

A 90-es évek végén Tom Cruise és Nicole Kidman volt Hollywood első számú álompárja. Amikor 2001-ben szakítottak, mindenki egy bizonyos fotóról beszélt, amin Kidman diadalittasan feltartja a karját. Mint utólag kiderült, ez a kép nem pontosan azt jelenti, mint amit akkor…
november 20., 2025 ● Kovács Emese
Nicole Kidman végre elárulta, mit jelent a Tom Cruise-tól…
Kovács Emese

Október elején derült ki, hogy Nicole Kidman és Keith Urban 19 év házasság után hivatalosan is elválnak. Bár a hír sokak számára meglepő volt, a pár már nyár óta külön…

A párizsi divathétről nem hiányozhatnak az A-listás sztárok, így a bemutatók első soraiban most is olyan hírességek tűntek fel, mint Margot Robbie vagy Nicole Kidman. Utóbbi a szakítása óta most először jelent meg a nyilvánosság előtt, ráadásul teljesen új frizurával.

Nicole Kidman és Keith Urban 19 év házasság után különválnak, a hírt a múlt héten hozták nyilvánosságra.

Nicole Kidman és Keith Urban 2006-ban házasodtak össze, most azonban két évtized után külön utakon folytatják – értesült róla az Independent. A párnak két közös lánya született: a 17 éves Sunday Rose és a 14 éves Faith Margaret.

Hivatalosan is véget ért az Átkozott boszorkák 2. (Practical Magic 2) forgatása – jelentette be az Instagramon Nicole Kidman. Az Oscar-díjas színésznő egy rövid kulisszák mögötti videót osztott meg, amelyben ő és kolléganője, Sandra Bullock egy napsütötte réten sétálnak el a kameráktól.
szeptember 16., 2025 ● Kovács Emese
Nicole Kidman és Sandra Bullock újra együtt – megvan, mikor…
Kovács Emese

A színésznő csak kivételes alkalmakkor mutatkozik családjával a nyilvánosság előtt, ám egy kozmetikai márka kampánya kedvéért most kivételt tett: a videóban lányával együtt szerepel.

Az Owens család újra összeáll − több mint 25 évvel az 1998-as film után megkezdődött az Átkozott boszorkák 2. forgatása.
július 21., 2025 ● Kovács Emese
Sandra Bullock és Nicole Kidman újra együtt az Átkozott…
Kovács Emese
