Bernard Arnault

A hiúság vására - Bernard Arnault lett a világ leggazdagabb embere

Most, hogy 2023 lassanként veszi a kabátját és búcsúzkodik arcán fáradt mosollyal, a kanyarban pedig már ott kacsintgat a pajkos 2024, eljött a számvetés ideje, ami persze szépen megágyaz a jövő évi (egyébként tök felesleges) fogadkozásoknak.


A 2023-as évet úgy vertük csapra, hogy az éjfélkor felcsendülő himnusz és a kipukkanó pedigrés pezsgő a francia Bernard Arnault számára volt a legmámorítóbb, mivel cége, az LVMH lett a legnagyobb európai vállalat a maga bagatell 460 milliárd jurót kóstáló tőkepiaci értékével, ő pedig az összekuporgatott 240 milliárd dollárt meghaladó vagyonkájával a leggazdagabb ember a világon. Nem először járt a rangsor legmagasabb fokán, de az élboly fej-fej mellett haladt mindig egymást űzve-kergetve, így hol a microsoftos Bill Gates, hol az Amazonos Jeff Bezos, hol a Zarás Amancio Ortega futotta a legeredményesebb célsprintet, és persze mindig beszáll a játszmába egy-egy újabb szép reményű trónkövetelő is.

72 éves főhősünkön bizonyára átsuhant némi elégedett büszkeséghez gyanúsan hasonlító borzongás, szája szegletén egy pillanatra megpihent egy halvány mosoly, ahogy nyugtázta a dobogó legfelső fokát, és talán visszatekintett az elmúlt évtizedek diadalmenetére, hiszen hosszú volt az út a globális kapitalizmus Olümposzára. A nyolcvanas években a huszonévesekre jellemző, „Ide nekem az oroszlánt is!” - ifjonti hévvel érvelt apjának, hogy hagyjanak fel a szerinte ósdi és elavult ipari tevékenységgel és erejüket, na meg vadászkopókat megszégyenítő szimatukat inkább a francia ingatlanpiac táján kamatoztassák. Jegyzem meg sikerrel. Ám kisvártatva forgószél-szerűen változó érdeklődése a textilipar felé noszogatta. Először is megvásárolta névlegesen egy, azaz 1 frankért a csőd szélén imbolyogva egyensúlyozó, a francia állam által meghirdetett Boussac Saint-Frères csoportot, ezzel együtt pedig a Christian Diort. A totális bedőlés gondolatával játszó cég néhány rendkívül népszerűtlen költségcsökkentő húzás, totális átszervezés és potom kilencezer munkavállaló kirúgása után 1987-ben már 100 millió dollárnyi profitot termelt, őt pedig dolgozói ismét keresztvíz alá tartották és a háta mögött megkapta a Terminátor becenevet.

A falon is kétszer átmenő Arnault a siker ízével a szájában fordult újabb kihívások irányába, és a később szisztematikusan legyalult üzleti partnereivel kéz a kézben létrehozta az LVMH csoportot a Moét Hennessy és a Louis Vuitton cégekből. A következő évtizedek a szuperszonikus sebességgel fejlődés, a tudatosan bekebelező akvizíciók időszaka volt, minek végeredményeképp az LVMH lett a világ legnagyobb luxuscikk gyártó és forgalmazó csoportja. Röpke tizenegy év alatt a csoport értéke tizenötszörösére duzzadt, a forgalom és a profit pedig 500% -kal gyarapodott, miközben egyebek között a Givenchy, a Veuve Clicquot, a Céline, a Fendi, Kenzo, Guerlain, Gucci, Sephora, a Bulgari, a Princess Yachts és több napilap csatlakozott a flottához, mely utóbbiak rögtön remek lehetőséget szolgáltattak reklámfelületként is. Párját ritkító gyűjteményével a kortárs képzőművészet sztárjainak legkiemelkedőbb alkotásait tudhatja magáénak, és mecénásként is gyakran nyújt segítő jobbot azon feltörekvő művészeknek, akiket senkivel össze nem hasonlítható, szinte csalhatatlan érzékével kiszagol. Tényleg elképesztő üzleti tálenttel megáldott, könyörtelenül racionális, stratéga vénája szinte töretlenül a csúcson egyensúlyozta egész tevékeny életében, talán csak kétszer futott lukra, amiről nyilván tapintatosan hallgatna a szakmai curriculum vitae-jében: mikor trükkösen megprópálta kicselezni a francia adóhatóságot lábujjhegyen, csendben belga állampolgárságért folyamodva, ami a durván nacionalista és lokálpatrióta franciák szemében legalábbis felségsértő árulás. Nem, inkább felségsértő árulás háromszor. Náluk az összes rendőrös és anyósos vicc a belgákról szól, tehát ha az egyik csúcsemberük, büszkeségük tárgya loppal átszivárogna a belgákhoz adóoptimalizálás ürügyén, az minimum vért kíván. A Liberation napilap például zengzetes Casse-toi riche con! címlappal köszönt be a leleplezéskor, ami leginkább a Húzz innen, gazdag barom! módon fordítható. Az óriás felháborodás-cunamit becsülettel állta, magyarázkodott jókedvvel, bőséggel, de azért a Liberationtól elvitte a hirdetéseit azonnali hatállyal, ami semmi kis 700 ezer eurónyira fájt a lapnak végső számvetéskor.

A másik fa, amibe beletört a szépen edzett fejszéje minden nő kedvenc táskagyártója, a Hermès volt, ami bosszantóan nem akart az LVMH-flotta büszke részévé válni, márpedig a nagyjából ötöd akkora árbevételű, máig manufakturális, a hiánygazdaságra spekuláló táska-nagyhatalom hosszabb távon megalázóan jobb hozamot eredményezett tulajdonosainak. Kedvenc Bernard-om teljes feldúltságában még a 2010-es években felvásárolta a Hermès részvényeinek közel negyedét titokban, de mégis ki lett kosarazva csúful. A Hermès örökösök felhúzott orral, eltartott kisujjal, franciás gőggel nem kértek az ízlésükhöz képest túlzottan kommerciális LVMH felvásárlási ajánlatából. Sőt, az eset sosem látott egységgé forrasztotta a közel száz tagot számláló Hermès családi-tulajdonosi közösséget, akik részvényeik csomagjáról értékesítést korlátozó megállapodást kötöttek, elkerülendő a jövőbeli ellenséges felvásárlást. Főhősünk alig győzte feldúltságát kidühöngeni a világ legszebb pontjain sorakozó ingatlanjai egyikén, melyek között villák, kastélyok, lankás dombokon terpeszkedő borászatok, komplett szigetek is szerepelnek. A mostanra öt gyerekkel és négy unokával büszkélkedő Arnault nyilván tudja, hogy bár a lenyugvó napnak is van ereje, de immár csak levezet, és ugyan görcsösen elfehéredő ujjakkal szorongatja a karmesteri pálcát, de a különböző egységeket már egytől egyik gyerekei vezetik az apjuktól ellesett, apatejjel magukba szívott hatékonysági mutatóval. A Notre Dame rekonstrukciós munkálataikor azonnal 200 millió eurót kiperkáló idollom tavasszal még eligazgathatta fején a világ leggazdagabbjának járó virtuális koronát, de amint nyárba fordult az év, a Tesla újbóli száguldásának hála Elon Musk ki is csavarta a kezéből a stafétát. Levélhullásra pedig már ott dörömbölt a dán Novo Nordisk cég, amiről nemrégiben emlékeztem meg egy opuszban, hiszen ők gyártják a friss slágertermékeket, Ozempicet és Saxendát, melyek ugyan a közel 400 millió cukorbeteg számára készültek, de kiderült, hogy mellékhatásként súlycsökkentésre is alkalmasak, amivel jöttek, láttak, és nem egyszerűen győztek az év végi finisre, hanem látótávolságon kívül tartották a többi versenyben levőt. A tőzsdén idén duplázó cég tőkepiaci értéke felülről nézegeti a 450 milliárd dollárt és az öreg kontinens legértékesebb cégévé pozicionálta magát. Címszereplőm a hiúságból építette a Holdról szabad szemmel is jól látható vagyonát a nők ruhák, parfümök, cipők és táskák alkotta, örökké áhítozó természetére támaszkodva, és most a hiúság is taszítja le a trónról a tettek nélküli vékonyság után sóvárogva.

Hát bizony, hiúság, asszony a neved, de hát a világ is egy üzlettel kezdődött, mikor Ádám eladta a paradicsomot egy almáért, mert nem kalkulálta bele Évát, a nőt. Bernard Arnault és a Novo Nordisk ettől sokkal dörzsöltebbek voltak.

Grafikon

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Getty