Megérkezett Elton John és Charlotte Tilbury közös ünnepi kollekciója
Épp jókor, az ünnepi szezon előtt nem sokkal.
Mindjárt itt a halloween, ami pedig azt jelenti, hogy kettőt pislogunk és jön a karácsonyi időszak. Lassan elgondolkodunk azon, milyen jó lenne még időben megvenni az ajándékokat a családnak, és egyáltalán mit is lehetne adni nekik.
Charlotte Tilbury idén is megkönnyíti számunkra a feladatot, 2023-as ünnepi kollekciójával, amely Elton Johnnal való együttműködésben alkotott. A zenész két vadonatúj rúzst hozott létre az ismert sminkessel, a végeredmény pedig csodálatos.
Tilbury október 4-én mutatta be új kollekcióját, amely a márka jellemzése szerint olyan, mint „a valaha volt leglátványosabb ünnepi partit”.
A Kate Moss, Jourdan Dunn, Michaela Jaé Rodriguez és Rina Sawayama énekesnő részvételével készült kampány nemcsak a téli évszakot ünnepli, hanem azt is, hogy a márka hivatalos alapító szépségpartnereként a Sir Elton John AIDS Foundation's Rocket Fund alapítványt is támogatja.
A kollekció részét képezik a fent említett rúzsok. A márka két új, a Rocket Girl és Ready for Lust nevű árnyalattal hozta el a Rocketman energiát a rajongók által kedvelt Matte Revolution rúzsokba. A két árnyalat közül a világosabb Rocket Girl egy hűvös tónusú nude rózsaszín, míg a sötétebb Ready for Lust, mély bogyós piros színű. Mindkét árnyalatnak megvan a már ismert és szeretett formulája, amelyet rúzsfa kivonattal, E-vitaminnal, valamint olajok és viaszok tápláló keverékével gazdagítottak.
Az új rúzsok csomagolása – Elton Johnra jellemző módon – sokkal sztárszerűbb, mint egy átlagos Charlotte Tilbury rúzsé. A Rocket Girl és Ready for Lust a szokásos aranyszínű tubus helyett fekete tartót kaptak érkeznek, melyet fehér csillagok díszítenek, a két végén pedig a jól ismert CT logó látható. A rúzsok egyenként 38 dollár kerülnek (14 ezer forint), a kettő együtt pedig 72 dollár (26 ezer forint).
Az együttműködés egy vadonatúj, csillagokkal díszített Rock Star Smink táskát is tartalmaz, amelyben minden termék könnyen elfér. A fekete sminktáskán különböző méretű, strasszkövekből készült ezüst csillagok találhatók, elöl és középen a jellegzetes Charlotte Tilbury logóval.
Az Elton John által inspirált sminkdarabok mellett az új kollekció különböző csomagokat állított össze, melyeket megvásárolva olcsóbban juthatunk az egyes termékekhez.