Dua Lipa

Dua Lipa és Donatella Versace közös kollekciót tervezett – ekkor mutatják be

Dua Lipa és Donatella Versace közösen terveztek meg egy kollekciót, amely még ebben a hónapban debütál Cannes-ban.


Az egymással híresen jó viszonyt ápoló páros az Instagramon jelentette be a kollekciót egy fekete-fehér fotóval.

A képaláírás így szól:

Izgatottan jelentjük be a Versace „La Vacanza” nevű női kollekcióját, amelyet közösen terveztünk. A kollekciót május 23-án, kedden mutatjuk be Cannes-ban, Franciaországban. Alig várjuk, hogy megmutathassuk, mit alkottunk!

Ez is érdekelhet: Ezek voltak a 2023-as párizsi divathét legjobb sztár megjelenései

A bejelentést követő nyilatkozatában Donatella Versace így fogalmazott:

Mindig is inspirált a közös tervezési folyamat. A Dua-val való munka ezen a kollekción nagyon izgalmas volt, és imádom a köztünk lévő dinamikát. Dua erős, bátor, szabad és kreatív látásmódja pedig kivételes. A nyár varázslatos időszak. Ezt az érzést és az év ezen időszakának színeit egy igazán különleges és meghitt divatbemutatóval fogjuk megörökíteni Cannes-ban.

Dua Lipa pedig ezt mondta a Donatellával fennálló barátságról és munkakapcsolatról:

Teljesen felvillanyoz, hogy Donatellával közösen tervezhettem a Versace La Vacanza kollekcióját. Ő és én olyan erős köteléket alakítottunk ki az évek során, és nagyon hálás vagyok a támogatásért, amit tőle és az egész csapatától kaptam a karrierem kezdete óta. Egy álom volt, hogy megtisztelt azzal, hogy társtervezője lehettem ennek a kollekciónak, és szabadon engedhettem a nyári inspirációimat. Nagyon büszke vagyok erre a kollekcióra, és alig várom, hogy Cannes-ban debütálhassak vele!

Amint már említettük a luxusmárka előszeretettel alkalmazza az énekesnőt, hiszen Dua Lipa nyitotta és zárta a 2022-es tavaszi milánói Versace show-t, ő volt a 2021-es téli kampány arca, emellett gyakran fotózzák Donatella oldalán.

Közvetlenül a La Vacanza bemutatóját követően a kollekciót a boltokban és online a Versace.com-on is meg lehet majd vásárolni. Külön érdekesség, hogy a Grammy-díjas énekesnőnek ez lesz a hivatalos bemutatkozása divattervezőként.

Forrás: Harper’s Bazaar

Kép: Getty Images / Dave Benett / David M. Benett