világoskék körömlakkal kifestett körmök

Hivatalosan is ez a szín lett a nyár körömtrendje

Nemrég még a tejes manikűrök voltak reflektorfényben, majd a zöld lett a tavasz legkeresettebb körömszíne, de mi a helyzet az idei nyárral? A szakértők szerint van egy árnyalat, ami uralni fogja a következő hónapokat.


Dua Lipa, Lizzo, Hailey Bieber, Zendaya és Sofia Richie is imádja, így máris a babakék köröm lett a 2023-as nyár főszereplője.

De nem csak a babakék, hanem a világos kék további árnyalatai is jól szerepelnek, mint a kacsatojáskék, a halvány türkiz, az égszínkék, a búzavirágkék és a púderkék. A szokásos, minden nyáron elvárt világos színek, mint a korall, a flurosárga és a neonrózsaszín helyett a lágyabb árnyalatok felé mozdultunk el idén, amelyek egyformán tűnnek nyugodtnak, fényűzőnek és különcnek.

Egyszerre szellős, vidám, nosztalgikus, kedves, és még kifinomultan is hordható. Ugyanolyan semleges, mint a világos mosott farmer (a 90-es évek halványkékjére utalva), ráadásul a tengerparti sellőcore-hoz is igazodik, amely idén nyáron nagyot megy.

Emellett végtelenül sokoldalú, hiszen láttuk már ezt az árnyalatot egyszínű, matt, fényes, csillámos, márványozott és francia manikűrként is.

Az árnyalatot Hailey Bieber is alátámasztotta, amikor az Audrey Hepburn ihlette öltözékét egy sor Tiffany kék krómozott körömmel kombinálta az ékszermárka New York-i zászlóshajójának újranyitásán. Zola Ganzorigt körömművész elárulta a pontos részleteket is a Tiffany Glazed manikűr elkészítéséhez használt termékekről. Az OPI I'm Yacht Leaving kékeszöld lakkját hívta segítségül, a tetejére pedig Hailey jellegzetes, mázas Tin Man Can krómporát tette.

Sofia Richie egy minimál fehér pólós maxiruhával kombinálta a babakék manikűrt.

Lizzo egy ékszerekkel díszített, púderkék stiletto manikűrrel egészítette ki kinézetét.

Dua Lipa többször is megcsapolta ezt az árnyalatot. Először halvány babakék körömlakkot párosított a Versace-val közös kollaborációjából származó kék krómozott, kétrészes farmer-kinézetű kabátjával és miniszoknyájával.

Majd egy fémes sellőkék manikűrt illesztett csillogó kék szemhéjfestékéhez és kék sellőszoknyájához, hogy megünnepelje, hogy a Barbie-filmhez készült Dance The Night című kislemeze az első helyre került az Egyesült Királyságban.

Zendaya

Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis/Getty Images

Zendaya egy babakék árnyalatot választott a Louis Vuitton '24-es tavaszi/nyári férfi ruhabemutatóján.

Megan Thee Stallion egy csillogó szájfénnyel párosította világos, fekete tincses francia manikűrjét.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Glamour