
A szépség ellenségéből szexepil – a szeplő útja a legmeghatározóbb szépségtrendig
Egykor higannyal és a legerősebb vegyszerekkel próbálták eltüntetni, ma azonban sokan magukra tetováltatják a szeplőt. A sokáig bőrhibának tartott szeplő megítélése az elmúlt években gyökeresen megváltozott, és vezető szépségtrenddé vált. Íme, a szeplő rögös útja a szégyenletes folttól a szexepilig.
Szeplő sárgás vagy barna, tőfoklyi vagy lencsényi nagyságú fájdalmatlan pecsétek, mellyek a’ test be nem fedett részein többnyire a’ napsugárinak behatására származnak. Némellyeknek a szeplő örökségbe jutott, 's ezeknél ritkábban 'gyógyítható, mások későbben kapják, kivált a’ lágyabb, fehérebb bőrű, világos hajú ifjak, ha tavasszal, kivált' nedves bőrrel magokat a’ napsugári behatásának kiteszik, melly által izgattatván a bőr edényes hártyája, illy különös szinü elválasztást okoz. Hasonlókép a’ tűz befolyásától is eredhetnek fattyu-szeplők.
Így definiálja a szeplőt a Közhasznu esmeretek tára 1834-ben, és a konyhában megtalálható alapanyagokból kikeverhető ellenszert is ajánl annak eltüntetésére. De mik is pontosan a szeplők, és hogyan váltak a fenti szövegben is olvasható, nemkívánatos bőrhibából az elmúlt évek egyik meghatározó szépségtrendjévé?
A magyar nyelv értelmező szótára szerint a szeplő „<Főleg fiatalabb személy bőrén> napsütés hatására a bőrfesték helyi lerakódása következtében keletkező apró barnássárga v. vöröses folt, ill. ilyen apró foltok csoportja, tömege.”
A szeplő, amely azokon a testtájakon jelenik meg, ahol a napsugárzás közvetlenül éri a testfelszínt, a leggyakoribb, de legenyhébb festékzavar, melynek színe barnás és átmérője kisebb, mint fél centiméter. A szeplőket az különbözteti meg többek között az anyajegyektől, hogy teljesen belesimulnak a bőr felszínébe, és javarészt szimmetrikusan jelentkeznek a testen. Kialakulásukat a napsugárzás mellett a genetikai hajlam, a melanintermelés és a bőrtípus is befolyásolja. A bőr pigmentációját az MC1R gén szabályozza, melynek variációja határozza meg, hogy kinek lesz szeplős a bőre. A szeplőket a melanin nevű festékanyag túlzott termelődése okozza a bőr bizonyos pontjain, amely a világos bőrű és vörös vagy szőke hajú embereknél jelentkezik a leggyakrabban. Náluk a bőr kevesebb melanint termel egyenletesen. A szeplők formájában megjelenő pigmentáció így védekezik a napsugárzás ellen.

A szeplőnek két fajtája létezik: az ephelides és a solar lentigines. Az ephelidesek azok a szeplők, amelyekre a legtöbb ember gondol, amikor a „szeplő” szót hallja. Ezeket főként a napfénynek való kitettség és a leégés okozza, és jellemzően a napnak kitett testrészeken (arc, karok, mellkas felső része, nyak és hát) jelennek meg, az életkor előrehaladtával pedig általában elhalványulnak. A solar lentigines, azaz napfoltok vagy májfoltok sárga, vörös, barnáig vagy még sötétebb színűek, és általában 40 év feletti felnőtteknél alakulnak ki. Leginkább az idővel ismétlődő napozás okozza őket, és a napnak kitett bőrfelületeken találhatók, beleértve az arcot, az alkarokat, a kézfejeket, a mellkast, a hátat, a vállakat és az alsó lábszárakat.
Ahogy a cikk elején olvasható feljegyzésből is kiderül, a szeplő évszázadokon át nem kívánatos, a bőrt elcsúfító szépséghibának számított. Hajdu Zsófi sminkes is ezt emeli ki, amikor arról kérdezzük, hogyan viszonyultak száz-kétszáz évvel ezelőtt a szeplőhöz. A világos, egységes bőr volt az ideál, amely előkelőséget, gazdagságot és nemesi származást sugallt, a napbarnultság és a szeplő viszont azt jelezhette, hogy valaki sokat dolgozik a szabadban, mutat rá.
A 19–20. században rengeteg kozmetikum ígérte a szeplők halványítását, eltüntetését. Sok korabeli recept ma már kifejezetten veszélyesnek számítana. Korábban citromlé, ecetes pakolások, tej és savó, higanytartalmú krémek valamint különféle hámlasztó szerekkel próbálták elkerülni. Ma a fényvédő használata, különféle kémiai hámlasztások, pigment- és lézeres kezelések a leggyakoribb módszerek az egységes bőr eléréséhez.
A fent idézett, 1834-ből származó újságcikk igencsak bizarr receptet ajánl a szeplők eltüntetésére:
A’ szeplők az egészségnek nem ártanak, de mivel a szépség ellenségének tartják, azért iparkodnak szépeink tőlök mentve lenni, mit legkönnyebben elérnek előre vigyázás által, hogy ne támadhassanak; ezért kerüljék nedves bőrrel a’ napra menni, vagy ha kimennek nagy szélü kalapot, napernyőt, fátyolt hordjanak. Ha mind e’ mellett is támadnának, fel kell lágyítani a’ bőrt gyakori mosás által savóval, tejfellel, szappannal, vagy estvénként bekenvén keserű mandolából, és fenyődióból tojás sárgájával készült kenőccsel. A' meglágyult bőrre használtassanak izgatók, hogy a' pecsétek felszívása történjen, így: fűszeres vizek eczettel, vagy büzsóval, tormával, nagyon feleresztett savak , borizs, benzoe – festvény 'sat. Ha a’ szeplő elenyészett, hogy ujulások megakadályoztassék, hasznos a’ bőr izgathatóságát tompítani hideg, keveset öszve huzó mosásokkal, 's a’ nap sugárinak erős hatását eltávoztatni.
A korábban elrejteni vágyott szeplők még az 1900-as években is a bőr ellenségének számítottak, és számos újsághirdetés jelent meg a legkülönbözőbb fajtájú szerepkről, melyek foltok nélküli, egységes bőrt ígértek. Ilyen volt például a Török Rózsa creme, amely a Színházi Élet nevű lap egy 1920-as kiadásában szeplő, májfolt, pattanás és egyéb arctisztátlanságok elleni ideális arcápolóként hirdette magát. Az 1950-es évek végén is a nyár után megmaradt májfoltok és szeplők eltüntetésére buzdít a Zalai Hírlap egy cikke, amely szerint a legegyszerűbb szer a nem nagyon erős foltok elhalványítására az uborka vagy citrom leve. Azoknak, akiknek ez a kezelés nem lenne elég, a lap a patikában megvásárolható Boraxot vagy más, szeplőkelleni krémet ajánl, ezek azonban erős mellékhatásokkal járhatnak, hívja fel a figyelmet a cikk.
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a fehérítő krémek majdnem mind tartalmaznak higanyt. Van, aki a higanyos kenőcs használata után erős csalánkiütést kap. Ebben az esetben természetesen azonnal abba kell hagyni a krém használatát és soha többé nem szabad higanyos fehérítéssel próbálkozni, mert a második eset már súlyosabb kellemetlenséget okozhat. Legalább kétszer olyan hosszú ideig tartanak a kiütések és a vele járó kellemetlenségek. Aki még sohasem használt fehérítő krémet, legelső alkalommal csak kis helyen és nagyon vékonyan kenje be például a homlokot. Ha másnapra semmi feltűnőt nem tapasztal, mint például vörös foltok, viszketegség, akkor bátrabban kezelheti magát. A szem környékét sohase kenjük be, mert a higany árt a szemnek. Ha már elértük a kívánt eredményt, azaz eltűntek a foltok, hagyjuk abba a kenegetést, mert a fehérítő krémek állandó használata rontja az arc természetes színét, szürkésen fakóvá teszi. Két-három heti szünet után újra kezdhetjük az arc krémezését. Ha rendszeresen fehérítjük az arcunkat, és tavasszal fényvédő púdert használunk, s ami a legfontosabb, elkerüljük a napot, kalapot viselünk, lehetőleg széles karimával, akkor – ha nem is teljesen – de bizonyos fokig elkerülhetjük a foltosodást. Akik nem bírják a higanyos fehérítést, próbáljanak oxigénes fehérítőt használni. Patikában, drogériákban kapható. Nagyon jó eredményt érhetünk el ezzel a módszerrel is.
Az 1980-as években már találni olyan újságcikket, amely pozitívan ír a szeplőkről.
Nemcsak a nosztalgiahullám hatására vált újra közkedveltté a pöttyös. A divat szeszélyei kiismerhetetlenek. Új divatként tarthatjuk számon a szeplőt. A plakáton szeplős orrú kisfiú eszi a vajas kenyeret. A filmek szereplői nem kendőzik el festékkel a szeplőiket, reklámfotókon sem tünteti el retusálás a bájos kamaszlányok szeplőit. A kozmetikus szakemberek elismerik: győzött a pöttyös, a szeplővel megáldottaknak nem kell alávetniük magukat a hosszadalmas, bizonytalan eredményű kezeléseknek. Mind többen vallják: a szeplő bájt kölcsönöz viselőjének. Akik mégis a szeplő nélküli bőrt szeretik, jól teszik, ha már a napozás megkezdése előtt fényvédő kenőcsöt használnak (kapható az illatszerüzletekben!). A szeplők eltávolításával jobb, ha nem magunk kísérletezünk. A házi »kezelésnek« több a veszélye, mint gondolnánk.
– olvasható a Népszabadság egy 1983-as számában.
A legtöbb hirdetés és cikk azonban még különöző házi praktikákat és gyógyszeres kezeléseket ajánl a foltocskák eltüntésére. Különösen érdekes az Ifjúsági Magazin egy 1993-as cikke, amely előbb házi receptet kínál a szeplők ellen, majd azok különös bájára hívja fel a figyelmet: „uborkalés talkum (illatmentes hintőpor, patikából), éretlen ribizliből pép + talkum, paradicsom, retekszeletek a bőrre tapasztva. Vadabb szerek már a hámlasztó csiszolókúrák: apró szemcsetartalmú bőrradírok, halványító krémek (pl. EXOTIC). Nehéztüzérség: bőrgyógyásznál mélyhámlasztó kúra fenol-éterrel. Hónapokon át sötétszobafogság gyógyulásig, mégsem egészen biztos a siker![...]Hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljunk a szeplőktől, a bőrt szinte húsig le kellene nyúzni, mert a bőr legalsó rétegeiben jön létre e kellemetlen csoda, a kezelésekkel pedig csak a bőr felső egyharmadát gyötörhetjük.
[...]Az okos nő azonban manapság már nem vakolja, csiszolja, maratja a szeplőit, hanem harmóniába hozza a sminkjével, a hajszínével, így egyedi, varázslatos, utánozhatatlan bájt szerez, amely szeplőmentes embereknek sohasem sikerülhet igazán! Csupán egy apró példa: többször előfordult már, hogy divatbemutatókon szeplőket kellett varázsolnom a manökenekre, a divatdiktátor kifejezett kívánságára. Ami pedig a szeplős sztárokat illeti, tessék: Julia Migenes-től, az énekesnőtől kezdve Isabelle Huppert-en, Meryl Streepen át a szinte pulykatojás Marlene Jobert-ig (mind ismert és kitűnő színésznő!) igen gazdag a névsor.”
Még több évtizednek kellett eltelnie addig, míg a szeplő az egyik legkeresettebb szépségtrenddé vált, olyannyira, hogy ma már számos módszer létezik, amellyel azok is magukra tudják varázsolni az apró, barna foltokat, akiket eggyel sem ajándékozott meg a sors. A ma a természetes magabiztosság, az egyéniség és a nőiesség szimbólumává vált szeplő térnyerése a 2010-es évek végére vezethető vissza, amikor a szépségkultúra elfordult a túlzott kontúrozástól és a teljes fedésű alapozóktól, és a természetes bőr megjelenését részesítette előnyben, mondja Hajdu Zsófi.
A 2000-es évek elején még a hibátlan, erősen retusált bőr volt az ideál, a 2010-es években azonban elindult egy ellenirányú mozgalom a természetesebb sminkekkel, kialakult az úgynevezett »skin first« szemlélet, amely az egyedi arcvonásokat hangsúlyozta, illetve a body positivity és a szépség-és divatiparban is teret nyerő önelfogadás is nagy szerepet játszott ebben. A szeplő tökéletesen beleillett ebbe, mert egyszerre természetes és karakteres. Az Instagramon, TikTokon és hasonló közösségi platformokon rengeteg olyan fotó terjedt, ahol a szeplős bőr különösen fotogénnek tűnt. A szeplő fiatalságot sugall és közelebb áll a természetes bőrképhez, mint a teljesen fedő alapozás. A szeplő szinte státuszszimbólummá vált, ráadásul ebben az időszakban jelent meg a »clean girl« esztétika és »no makeup makeup« trend is, melyek célja szintén nem az, hogy tökéletesnek, hanem egészségesnek és természetesnek tűnjön a bőr.

A fordulópontot az jelentette, amikor a Freck Beauty piacra dobta az első, kifejezetten szeplőkészítésre tervezett sminktollat, ezzel a backstage-trükköt egy teljes értékű szépségápolási kategóriává emelve. Azóta a szeplők a niche trendből a mainstream luxusba kerültek, megjelenve divatmagazinokban, kifutókon és vörös szőnyeges eseményeken egyaránt.
Bár a szeplők mindig is léteztek a természetben, kulturális reneszánszukat azok a híres nők erősítették meg, akik bátran vállalták őket, többek között Meghan Markle vagy Hailey Bieber, aki jellegzetes „clean girl” esztétikájával lehetővé tette, hogy a szeplők átsejtsenek a tiszta, üveges bőrön. A közelmúltban a Z generáció ikonjai, mint Billie Eilish és Sabrina Carpenter, a látható szeplőket egy lágyabb, hitelesebb szépségideál részeként fogadták el. Fontos, hogy a szeplők ma már nem arról szólnak, hogy más arcát utánozzuk, hanem arról, hogy a sajátunkat hangsúlyozzuk.
Sokféle módon lehet manapság elkészíteni a szeplőket, mutat rá a sminkes, aki saját vendégkörében is azt tapasztalja, hogy sokan kifejezetten azt kérik sminkek elkészítésénél, hogy ne legyenek elfedve a szeplők, sőt erősítsen rá a smink.
Ha csak az aznapi sminkünket szeretnénk feldobni, egy szemöldökceruzával, barna szemceruzával vagy kifejezetten erre kifejlesztett szeplő filcekkel varázsolhatunk magunkra szeplőket. Érdemes több különböző árnyalatot használni a minél természetesebb eredmény elérésének érdekében, ha pedig tartósabb szeplőkre vágyunk, hennát vagy önbarnító krémet érdemes használni, melyek akár 10 napig is tartós eredményt hozhatnak. Ha valaki igazán tartós szeplőkre vágyik, azok számára Hajdu a kozmetikai úton elérhető szeplőtetoválást ajánlja, melynek tartóssága 1–3 év.
@sierracannon So I got tattoo freckles hehe😯🫣 excited to share the process!! Done by the lovely @Blushingwithalo 🤍 #fakefreckles #CapCut ♬ original sound - sierra cannon

