Az elmúlt másfél évszázadban radikálisan megváltozott a nők szerepe és a lehetőségeik is: felvázoljuk az utat, amely az ipari forradalomtól a tűzhely mellé, majd onnan egy olyan jövőbe vezet, ahol csak az eredmények, illetve érdemek, és nem a nemek között van relációs jel. Nemes Orsolya írásának első része következik.
A nők nem voltak mindig törékeny kis virágszálak. Amíg Európa népességének háromnegyed részére szükség volt a megfelelő mennyiségű élelmiszer előállításához, egészen a 18. század közepéig a lakosság zöme földművesként kereste (vagy termesztette) meg a napi betevőt. A ház és a föld körüli teendőkből pedig korra és nemre való tekintet nélkül mindenkinek ki kellett vennie a részét. A nőktől tehát a kemény fizikai munka korántsem volt idegen, évszázadokon át vizet hordtak, lisztet őröltek és vajat köpültek. Az ipari forradalom azonban gyökeres változásokat hozott. Nemcsak az addig kimért tempójú fejlődés irányát változtatta meg, hanem a társadalmi berendezkedést is, amely évszázadok óta kőbe vésett volt.
A gőzgép feltalálása után fenekestül felfordult a világ, hirtelen kitágult a földrajzi, társadalmi és az egyéni mozgástér – igaz, ez a folyamat is régiónként eltérő tempóban ment végbe.
Földekről a gyárakba
Fotó: GettyImages
A modernizáció, így a kapitalizmus, az iparosodás és a városiasodás radikális társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális változásokkal járt.
Európa lakossága rokonok szövetségéből honfitársak közösségévé vált.
A pénzkeresés és a család világa térben és időben is elvált egymástól. Már nem a falusi viskó, a kisiparos műhely vagy a földbirtok volt a központ, ahol a család tagjai együtt töltötték napjaik túlnyomó részét, hanem egymástól független életet kezdtek élni, hiszen csupán reggel – munkába vagy iskolába menet – és este találkoztak. A friss és képlékeny rendszerben pedig a gyerekek, a nők és a férfiak egyaránt elkezdték nemcsak keresni, hanem kialakítani új helyüket.
A gyárak egyre több embert szippantottak fel – és szipolyoztak ki: gyakran embertelen körülmények között, hosszú munkanapokon át robotoltak, férfiak, nők – és gyerekek. Ahogy azonban a közvélekedésben lassan átkerült a hangsúly a természetről és Istenről az emberre, megsokasodtak a hangok, amelyek felszólaltak a nők és a gyerekek kizsákmányolása ellen. A nőket és a kicsiket Nagy-Britanniában, majd több európai országban is törvényileg eltiltották bizonyos nehéznek és veszélyesnek ítélt fizikai munkától, korlátozták munkaidejüket, és korhatárossá tették a munkavégzés lehetőségét.
Részben ezek hatására kezdett el ebben az időben kialakulni az a manapság hagyományosnak tartott szerep, amely szerint a férfi a családfenntartó, vagyis az egyedüli kenyérkereső, a nő pedig a háztartást vezeti, valamint uráról és a gyerekekről gondoskodik.
Igaz, ez elsősorban inkább a városokra volt jellemző, hiszen falun ehhez ugyanúgy hozzájárultak a gazdaság ellátásának feladatai, mint korábban.
Búcsú a tűzhelytől
Fotó: GettyImages
A háztartásbeli asszony „tradicionális" szerepét a múlt század fordulóján – igaz, előszelei már korábban is voltak – három földrengés rázta meg. Egyrészt a növekvő jólétnek köszönhetően radikális eszmék hódították meg a szalonokat, másrészt a társadalmi fejlődés hatására az oktatás kapui már nemcsak a férfiak és az elit gyermekei, hanem nagyobb tömegek előtt is feltárultak (jóllehet, eleinte a nők felsőoktatásról álmodni sem mertek). A harmadik találatot a technológia vitte be a lábasok és fakanalak világába, hiszen a varázslatos elektromosság és egyéb újítások fokozatosan kezdték megkönnyíteni a házimunkát, így a nőknek idejük szabadult fel.
Ennek hatására életre keltek és erősödtek a nőmozgalmak, amelyek a férfiakkal egyenlő jogokat követeltek, legyen szó oktatásról, munkáról, saját jövedelemről vagy szavazati jogról. A szüfrazsettek egyre hangosabb és látványosabb akcióit elsősorban Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az I. világháború szakította félbe.
Az asszonyok ugyanis a fronton harcoló férfiak helyébe léptek az üzemekben, ahol becsülettel állták a sarat, s ezzel szétzúzták a nemek közti társadalmi egyenlőtlenség híveinek érveit.
A nők először Új-Zélandon aratták le mozgalmuk gyümölcseit, ahol már 1907-től minden nagykorú állampolgár választhatott, számos nyugati országban azonban csak az első nagy világégés után kaptak szavazati jogot.
Szöveg: Nemes Orsolya
Az írás a Hamu és Gyémánt magazin 2019/2. számában jelent meg.
