Egy nő véletlenül kiönti a poharában lévő alkoholt

Problémásabb az alkoholfogyasztás, mint hittük

Az alkohol legfőbb problémáival kapcsolatban mindenki tisztában van, viszont néhány részlet nem kap megfelelő figyelmet. Alábbi cikkünkben két új tanulmány eredményeit mutatjuk be, melyek azt bizonyítják, mekkora károkat okozhat a felelőtlen alkoholfogyasztás.


1. Az alkohol a legszebb éveket veszi el az emberek életéből

Egy idén novemberben publikált tanulmány szerzői arra a megállapításra jutottak, hogy a 20 és 64 éves kor közötti emberek körében bekövetkezett nyolc halálesetből egy a túlzott alkoholfogyasztás miatt történt. Ezt leszűkítve 20 és 49 év közötti személyekre ki lehet mondani, hogy minden ötödik halál valamilyen formában visszavezethető az alkoholra.

20 és 34 éves életkor között minden negyedik emberre igaz az utóbbi állítás. Mindez elsődlegesen nem a részegség miatti balesetekre vonatkozik — természetesen azok is komoly problémát jelentenek —, hanem az ivással összefüggésben hozható májproblémákra és rákos megbetegedésekre.

2. Lenne gyógymód a sóvárgásra, csak senkit sem érdekel

Az alkoholfogyasztási zavar már annyi ideje az orvostudomány kutatásainak szerves részét képezi, hogy a jelentkező sóvárgás ellen gyógyszeres kezeléseket is kifejlesztettek már. Ezek éppen arra lennének jók, hogy az alkoholfüggőség könnyebben leküzdhető legyen pár tabletta beszedésével.

A problémát viszont az jelenti, hogy a szenvedélybetegek nagy része nem alkalmaz ilyen gyógymódot.

Valaki egy s\u00f6r\u00f6skors\u00f3t tart a kez\u00e9ben

Fotó: Unsplash/Fábio Alves

Egy 2019-es felmérés során 14,1 millió alkoholizmusban szenvedő személy adatait elemezték, végül pedig egyértelművé vált, hogy a betegek csupán 1,6 százaléka jutott hozzá a leküzdéshez szükséges orvossághoz. Ennek oka, hogy sok esetben nem is ajánlják nekik, valamint nincsenek tisztában a fontosságával.

Mindez azt bizonyítja, hogy jobb és hatékonyabb kommunikációt kell bevezetni, hogy az orvosi kezelések elérhetőbbek legyenek bárki számára.

Korábbi cikkeinkben már mi is foglalkoztunk az alkoholizmussal és a leszokással járó előnyökkel is, többek között azzal, milyen változások mennek végbe az emberi testben, ha kevesebb alkoholtartalmú ital jut bele. Kapcsolódó írásunkat itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Unsplash/Vinicius "amnx" Amano

Forrás: Psychology Today