Anne Hathaway

Ezek a sztárok sosem isznak alkoholos italokat — nem véletlen döntöttek így

Rengeteg oka lehet annak, ha egy sztár a teljes józanság mellett dönt. Ami viszont biztos, hogy ezek a hírességek pozitív példát mutatnak alkoholmentes életmódjukkal, éppen ezért összegyűjtöttünk néhány színészt és énekest, akik évekkel ezelőtt komoly elhatározást tettek.


Pharrell Williams

Az idén 49 éves énekes, dalszövegíró és divatikon sosem volt túlságosan közeli viszonyban a tudatmódosító szerekkel. Viszonylag fiatalon belátta, hogy ez a fajta szórakozás egyszerűen nem neki való. Saját bevallása szerint egész eddigi életében nagyjából kilencszer volt részeg, illetve egy alkalommal a füves brownie-val is kísérletezett.

Szerencsére ő egy igazi példaképként, józanul ért el hatalmas sikereket a karrierjében. Ettől az évtől például ő lett a Louis Vuitton férfi részlegének kreatív igazgatója. Kapcsolódó cikkünket itt tudod elolvasni.

Anne Hathaway

Anne Hathaway egy erőteljes döntésével bebizonyította, hogy egy anyuka a gyermeke kedvéért bármit képes megtenni. A színésznő fia születésekor megfogadta, hogy 18 évig semennyi alkoholt nem fogyaszt. Ezt azért határozta el, hogy másnaposság miatt egy napot se vesztegessen el, amit gyerekneveléssel tölthetne. Egy nyilatkozatában így mesélt a döntéséről:

„Az idő, amit vele tölthetek, nagyon értékes. Sokat utazom a munkám miatt, és úgy éreztem, hogy a vele töltött időm egyre inkább megromlik, ha nem is feltétlenül az ivás miatt (mivel sosem voltam kontrollálatlan fogyasztó). Viszont, bár utálom kimondani, ahogy öregszik az ember, a másnaposság egyre rosszabb.”

Elton John

Sir Elton John fiatalon nem vetette meg az alkohol- és drogfogyasztást, rossz szokásairól pedig többször is vallott már karrierje során. Függőségével több mint 30 évvel ezelőtt hagyott fel, amikor látta, mennyi halálos áldozatot szed az AIDS. Egy 2017-es interjújában elmondta, hogy nagyjából hat hónap alatt volt képes leszokni, azóta pedig nem esett vissza.

Zac Efron

Mint ahogy az nagyon sok fiatalon híressé vált személlyel lenni szokott, Efront sem kerülte el a függőség. Alkohol- és drogproblémákkal is küzdött, de szerencsére azóta képes volt hátrahagyni a tudatmódosítókat. Még 2013-ban a GQ címlapsztorijában elmesélte, hogy 29 évesen látta be, hogy nem szabad így folytatnia az életét.

„Ha folytatom, akkor tényleg szabotálom az egész életemet. Azt kapsz az életből, amit beleteszel. A határ átlépése az, ami a nagysághoz vezet.”

Natalie Portman

Portman egy korábbi interjújában elmesélte, hogy fiatalon sem került nagyon zűrös ügyekbe. Elmondása szerint nem igazán járt középiskolai bulikra, a főiskolás évveiig pedig egyáltalán nem is volt részeg. Ezt egyáltalán nem látja problémának, és szerencsére a józan életmódot felnőttként is képviseli. Ezzel számos fiatalnak jó példát mutat, akik esetleg félnének attól, hogy lemaradnak valamiről, ha nem isznak.

Nyitókép: Getty

Forrás: delish.com