Egy erőteljes jele annak, hogy túl alacsony a D-vitamin-szinted

Egy erőteljes jele annak, hogy túl alacsony a D-vitamin-szinted

Kutatási eredmények korábban már bebizonyították, hogy az embereknek akár 70 százaléka is szenvedhet az alacsony D-vitamin-szint tüneteitől. Egy tanulmány kifejezetten a mentális hatásokat vizsgálta, a kapott adatok pedig figyelemre méltók.


A szakértők szerint a depresszió és annak a jelei akár a Napból származó vitamin hiánya miatt is kialakulhatnak. Az alacsony D-vitamin-szint több egyéb tünete mellett érdemes megemlíteni, hogy fej- és gyomorfájással, illetve szédüléssel is társulhat. Egy 2014-es tanulmány tovább ment ezek megállapításánál, és a gondolkodásban jelentkező következményeket kezdte vizsgálni.

Az adatgyűjtési időszakban a szakértők 286 Parkinson-kóros ember jellemzőit vették figyelembe. A tesztek között az alanyoknak olyan feladatokat kellett végrehajtaniuk, mint hogy nevezzenek meg minél több zöldséget és állatot, egy másik feladatnál pedig a memóriájukat állították próbatételek elé.

Az alap felvetés az volt, hogy D-vitamin-szint összefüggésben áll a kognitív működéssel. Mivel tudjuk, hogy az enyhe kognitív károsodás előre jelezheti a demencia kialakulását, így a terület vizsgálata egyértelműen egy lényeges kutatási területnek számít.

Végeredményként a kutatók megállapították, hogy a több D-vitaminnak valóban pozitív hatásai voltak a kognitív képességek egészségére, illetve a depresszió jelei is ritkábban jelentkeztek általa a résztvevők körében.

Egy l\u00e1ny egy t\u00f3parti dombon \u00fclve n\u00e9zi a naplement\u00e9t

Fotó: Unsplash/Julia Caesar

Dr. Amie L. Peterson, a tanulmány első számú szerzője így nyilatkozott a kapott eredményekről:

„Az a tény, hogy a D-vitamin-koncentráció és a kognitív teljesítmény közötti kapcsolat a nem demens alcsoportban szilárdabbnak tűnt, arra utal, hogy a demencia kialakulása előtti korábbi beavatkozás hatékonyabb lehet.”

Mindezek értelmében a jövőben alkalmazható, extra D-vitamin-bevitellel járó kezelési formák sokkal nagyobb figyelmet kaphatnak. A kutatásnak köszönhetően a szakemberek most már biztosan tudhatják, hogy a demencia kialakulásába való ilyenfajta beavatkozás javíthatja a Parkinson-kórban szenvedők esélyeit a hosszabb életre, illetve a nehézségeiket is enyhítheti.

Nyitókép: Unsplash

Forrás: PsyBlog