Alattomos oka van, miért tart olyan sokáig az endometriózis diagnosztizálása

A 2019-es Miss Írország, Chelsea Farrell nemrégiben megosztotta a történetet, hogyan került a sürgősségire súlyos fájdalmak közepette egy megcsavarodott petefészektömlő miatt. Több mint két és fél évnyi tünetegyüttes után Farrell kiderítette, hogy endometriózisa, policisztás petefészek szindrómája (PCOS) és petefészekcisztája van. Fájdalmaktól, rendszertelen menstruációtól, valamint puffadástól és fájdalomtól szenvedett szexuális együttlétei során, de azt hitte, hogy ez normális.

Farrell története nem egyedülálló. Sok nőnek nehézségekbe ütközik az ilyen állapotok diagnosztizálása, ellátása és kezelése – egyes nők állítólag akár 12 évet is várnak a segítségre.

2020-ban egy oxfordi iskola vitát váltott ki, miután azt javasolta, hogy a lányok ne hagyják ki az iskolát a menstruációs fájdalmak miatt, írja a ScienceAlert.

„A havi kellemetlenségekkel való megküzdés megtanulása a női lét része”

– állították.

Ez nem csak azt mutatja, hogy nem értik meg, mennyire legyengítő lehet a menstruációs fájdalom, hanem azt is, hogy a lányokat korán megtanítják arra, hogy inkább tűrjék a fájdalmat, minthogy segítséget vagy orvosi tanácsot kérjenek.

Ez azt is jelentheti, hogy az endometriózis vagy a PCOS lehetséges jeleivel élő lányok nem keresik meg a szükséges segítséget. Valójában sok PCOS-szel vagy endometriózissal küzdő nő számol be arról, hogy úgy érezték, elvárják tőlük, hogy ne panaszkodjanak, és „lépjenek tovább" és fogadják el, hogy „ez a nők sorsa, hogy szenvedjenek".

Ez a hozzáállás azt jelenti, hogy a nőket gyakran nem vonják be saját ellátásukba, és panaszaikat gyakran „női problémaként" utasítják el. Ez az „arrogáns kultúra", amely nem veszi komolyan a nők aggodalmait, még évtizedekig tartó orvosi botrányokhoz, elkerülhető betegkárosodáshoz és felesleges szenvedéshez is vezetett.

Felesleges várakozás

Az elmúlt évtizedben az Egyesült Királyságban az endometriózis diagnózisára átlagosan nyolc évet kellett várni. A betegeknek gyakran akár tíz orvoslátogatásra is szükségük van, mielőtt diagnosztizáljj a betegséget, míg a PCOS esetében gyakran több mint két évbe és körülbelül három orvosnál történő találkozóba telik a diagnózis felállítása.

Mind az endometriózis, mind a PCOS összetett állapot, amelynek tünetei nagyon eltérőek lehetnek, és más állapotokhoz is hasonlíthatnak. Így a diagnosztikai folyamat is összetett, ami bizonyos mértékig megmagyarázza, hogy miért lassú a diagnózis felállítása.

A diagnózis körüli komplexitás azonban nem csak a tünetekről szól. Az Egyesült Királyság kormányának nemrégiben készült, a nők egészségéről szóló felmérésáből az derült ki, hogy a nőket továbbra is elutasítják és figyelmen kívül hagyják, amikor ellátást keresnek. Nehéz lehet számukra szavakba önteni fájdalmukat, és arról számolnak be, hogy nem mindig hisznek nekik.

A fájdalom elutasítása sok nőt hitelesség keresésére késztet, abban a reményben, hogy elhiszik, hogy a tünetek nem csak a fejükben vannak. Ha azonban az egészségügyi szakemberek nem hisznek a tapasztalataiknak, az alacsonyabb önbecsüléshez és akár depresszióhoz is vezethet.

Nemek közötti egészségügyi szakadék

Az a küzdelem, amelyet sok nő tapasztal, amikor megpróbál diagnózist kapni az ilyen típusú állapotokra, része egy nagyobb problémának, amikor a nők egészségéről van szó. Történelmileg a nők egyenlőtlenséget tapasztaltak az általuk kapott egészségügyi ellátásban és kezelésben – ezt nevezik a nemek közötti egészségügyi szakadéknak.

A nemek közötti egészségügyi szakadék magyarázatot adhat arra, hogy a nők miért szenvednek nagyobb valószínűséggel rosszabb eredményeket, amikor férfi orvosok kezelik őket. Ez lehet az oka annak is, hogy a nők nagyobb valószínűséggel halnak meg szívrohamban, mivel tüneteik eltérhetnek a férfiakétól, akiknek tünetei még mindig dominálnak az orvosi tankönyvekben és az elsősegélynyújtásról szóló üzenetekben.

A nők fájdalmait kevésbé agresszívan kezelik, mint a férfiakét, még akkor is, ha súlyosabbnak ítélik, tovább tart vagy gyakrabban jelentkezik.

Az USA-ban és az Egyesült Királyságban élő fekete nők esetében a nemek közötti egészségügyi szakadék még nagyobb, náluk kisebb valószínűséggel diagnosztizálnak endometriózist, mint a fehér nőknél, ahogy nagyobb valószínűséggel alakul ki méhmióma is, és lényegesen nagyobb valószínűséggel jelentkeznek náluk emiatt legyengítő tünetek.

A fekete nőket a PCOS is aránytalanul nagyobb mértékben érintheti. Bár ennek okai nem teljesen tisztázottak, részben az egészségügyi ellátáshoz való rosszabb hozzáférés lehet az oka.

Bár a nők egészségével kapcsolatos problémákat egyre inkább felismerik, a múltban ismételt felhívások a lányok, nők és egészségügyi szakemberek tudatosítására és oktatására nem vezettek az annyira szükséges változáshoz. Alapvető fontosságú, hogy mind a nők, mind az egészségügyi szakemberek számára jobb, bizonyítékokon alapuló forrásokat dolgozzanak ki annak érdekében, hogy minden nő – függetlenül az egészségügyi igényeitől vagy tapasztalataitól –megfelelő ellátásban részesülhessen.

De leegyszerűsítő lenne azt feltételezni, hogy a nőknek a méltányos egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben és a helyes diagnózis felállításában jelentkező nehézségeket pusztán a több információval meg lehetne oldani.

A nők egészségének megbélyegzésével és háttérbe szorításával, az gészségükkel kapcsolatos kutatások nem megfelelő finanszírozásával, valamint a jelenlegi egészségügyi egyenlőtlenségek hátterében álló, nemi és faji alapú előítéletekkel kapcsolatos nagyobb társadalmi problémákkal is foglalkoznunk kell.

Nem valószínű, hogy a nők egészségügyi ellátásának módjában egyhamar jelentős változások történnek, ezért egyelőre fontos, hogy a nők továbbra is kiálljanak saját egészségükért. Ha endometriózisra vagy PCOS-re gyanakszunk, továbbra is keresseünk segítséget. Fontoljuk meg a fájdalom és a tünetek nyomon követését, hogy megbeszélhessük őket háziorvosunkkal. Ne feledjük, nem kell elviselnünk a fájdalmat.

Nyitókép: Shutterstock / Pixel-Shot