Egy szarvas

Még veszélyesebb omikron mutáns kialakulásától félnek a tudósok a vadvilág átfertőződése után​

Több állatban is felfedezték már a vírus jeleit, viszont ez az első olyan vizsgálat, melyben egy vadon élő állatfaj szervezetében találták meg az omikron variáns nyomait. Sok tudós attól tart, hogy ez egy veszélyesebb vírusfajta kialakulását idézheti elő a jövőben.


A fehérfarkú szarvas egy nagyon elterjedt állatfaj az amerikai kontinensen. Csak az Egyesült Államok területén mintegy 30 millió példányt tartanak számon, és úgy fest, széles körben elterjedt köztük a koronavírus mostani variációja.

A Pennsylvania Állami Egyetem kutatói Staten Islanden közel húsz olyan állatot azonosítottak, melyek 2021 decembere és 2022 januárja között fertőződtek meg az omikron változattal. Az eredményeket még nem bírálták el, viszont ez az első, egyértelmű bizonyíték arra, hogy a koronavírus átterjedt nem csak az ember közelében élő állatokra, hanem a vadon élő fajokra is.

Egy tavaly közzétett tanulmány eredményei szerint 2020 szeptembere és 2021 januárja között az egy bizonyos területen honos fehérfarkú szarvasok mintegy egyharmadában azonosították a betegséget. Egy másik kutatócsoport 2021 januárja és márciusa között a vizsgált példányok egyharmadában találta meg a vírust.

A kutatókat is meglepte, hogy ekkora mértékű fertőződést találtak. Egyes tudósok attól tartanak, hogy a szarvasok egyfajta gazdatestként szolgálhatnak a vírusnak, ezáltal sokkal veszélyesebb formájukban tudja majd megfertőzni az embert, miután a mostani mutánsok ellen kifejlesztettük a védelmet.

K\u00e9t szarvas figyel a mez\u0151n

Fotó: Unsplash/Krzysztof Niewolny

Egy ilyen szituáció viszont példa nélküli lenne, hiszen az emberiség által használt vakcinák a lehető legtöbb megbetegedéstől védelmet nyújtanak.

„Nincs bizonyíték arra, hogy a szarvasok biológiájában lenne valami különleges, ami miatt aggasztóbb gazdatestek lennének. A legfontosabb dolog, hogy mindenhol ott vannak. Ők a klasszikus példái az emberi és állati populációkban a civilizáció által előidézett változásoknak, melyek elősegítik az átterjedést"

— olvashatjuk a ScienceAlert cikkében.

A szarvasok mellett már kimutatták a vírust többek között macskákban, kutyákban, görényekben, nyércekben, sertésekben és nyulakban is. A tanulmány mindezek mellett azt is vizsgálja a továbbiakban, hogy az állatok körében jellemző-e az újrafertőződés, és hogy közvetlenül vagy közvetetten képesek-e átadni a betegséget az embereknek.


Nyitókép: Unsplash/Clyde He