Egy megterített asztal

A reggeli, ebéd vagy vacsora kihagyása után ezekre a súlyos következményekre lehet számítani

A fontos étkezéseket szinte kötelezően betartatja minden jó diéta, hiszen ezek elhanyagolása súlyos elváltozásokat eredményezhet az emberi szervezetben. Alábbi cikkünkben nyolc hihetetlennek tűnő kárt gyűjtöttünk össze, melyek a rossz étrendbeli szokásoktól alakulnak ki.


1. Gyakoribb erőteljes szorongás

Az étkezések kihagyásától vagy a túl hosszú éhségtől gyakoribbak lehetnek a szorongás tünetei. Egy 2018-ban megjelent tanulmány szerint azok a gimnazista diákok, akik rendszeresen kihagyták a reggelit, magasabb számban voltak stresszesek és depressziósak. Ez azért van, mert a rendszertelenségtől felborul az emberek vércukorszintje, melynek helyreállítására a szervezet kortizol, más néven stresszhormon termelésébe kezd.

2. Jelentős energiacsökkenés

Elég csak arra gondolni, milyen nehéz végig csinálni egy átlagos napot éhesen. Az agy helyes működéséhez megfelelő mennyiségű energiát kell bevinni, mely tápanyagok útján lehetséges. Egy étkezés kihagyása után nem érdemes tornázni súlyvesztés reményében, hiszen akkor még kevesebb energia jut az agynak.

3. Éhség és a jóllakottság érzések összekuszálása

Egy t\u00e1rsas\u00e1g a megter\u00edtett, \u00e9telekkel telepakolt asztal mellett

Fotó: Unsplash/Spencer Davis

A test hormonok segítségével tudatja, mikor van szüksége több tápanyagra és azt is, ha már nem tud több tápanyagot bejuttatni. Egyszerűen fogalmazva ezek tökéletesen szabályozzák a szervezet éhség- és teltségjelzéseit, azonban, ha ezek egyensúlya felborul egy külső étrend szabályai miatt, akkor súlyos egészségügyi problémák történhetnek.

4. Kínzó sóvárgás fellépése

Az alacsony vércukorszint, valamint az éhség- és jóllakottságjelzések figyelmen kívül hagyásának egyik következménye a komoly sóvárgás kínzó érzése. Ez legtöbbször egyszerű szénhidrátokra és cukorokra irányul, melyek nagyobb testsúlyt és rosszabb egészségügyi, közérzeti állapotot eredményeznek.

5. Tápanyaghiány

Az étkezések kihagyása több szempontból is tápanyaghiányhoz vezethet. Egyrészről elvesznek azok a lehetőségek, melyek során extra típusait lehetne a szervezetbe juttatni, valamint a sóvárgás során elfogyasztott szénhidrátok és zsírok éppen csak egy pillanatnyi feltöltésre képesek, de ezekből az élelmiszerekből hiányzik a szervezet valódi táplálásához szükséges anyag.

6. Szabálytalan emésztés

Az étkezések kihagyása émelygéshez és hasmenéshez vezethet, valamint akár székrekedés is kialakulhat. Ennek fő oka a felhalmozódott stressz, valamint a falánkság miatt elfogyasztott egészségtelen ételek sokasága. A szervezet pontosan tudja, hogy miből menyi és mikor kell neki, ezt viszont mindenki saját felelőssége, hogy szabályszerűen betartsa.

7. Komoly étkezési zavarok kialakulása

Egy l\u00e1ny szendvicset tart a kez\u00e9ben

Fotó: Unsplash/The BlackRabbit

„Azoknál, akik koplalnak vagy kihagyják az étkezéseket, nagyobb a kockázata van annak, hogy étkezési rendellenesség alakul ki. Mindezek a következmények károsak az emberek általános közérzetére és mélyebb szinten megakadályozzák, hogy teljes mértékben jelen legyenek az életükben, hogy megéljék a céljaikat, és hogy kihasználják az erejüket a világ megváltoztatására"

— olvashatjuk egy szakértő szavait az Eating Well cikkében.

8. Étkezés élvezetének teljes megszűnése

Az élvezet egy elengedhetetlen része az étkezésnek, hiszen nem véletlenül vannak ízlelőbimbók a nyelven. A szabálytalan étrend viszont kellemetlenné teheti az evést, ezzel együtt az ízek is elvesztik az értéküket. A rossz evési élmény egy ördögi körbe taszíthatja az embereket, melynek hatására több étkezést hagynak ki, így nem változik a fogásokról alkotott megítélésük sem.

Nyitókép: Unsplash/Ali Inay