bathroom sink with mirror

Meglepő, hogy melyik a fürdőszobánk legkoszosabb része – így érdemes kitakarítani

Vajon mi lehet a legkoszosabb rész egy fürdőszobában? A vécé? A mosdó? A padló? Nem talált! Mutatjuk, melyik területre kell koncentrálni inkább, és hogy érdemes nekiállni.


Ha bárkit megkérdezünk, melyik a legkoszosabb terület a fürdőszobájában, szinte biztos, hogy a vécét említeni. Logikus feltételezés, de mégsem igaz, ráadásul általában a baktériumoktól való félelem miatt ezt egyébként is gyakrabban kezeljük erős tisztítószerekkel, mint a helyiség többi részét. A második leggyakrabban pedig a mosdót és annak környékét törölgetjük, hiszen itt hamar meglátszik a kosz, és naponta többször is használjuk, így eléggé szem előtt van ahhoz, hogy a nemkívánatos foltokat gyorsan eltüntessük.

A hivatalosan is legkoszosabb rész: a zuhanyzó és a kád

Gondoljunk csak bele: minden nap az egész család is fürdik, több ember elhalt hámsejtjeivel, a bőrről és hajról származó olajjal, kosszal, hajszálakkal, szőrrel kell megbirkóznia, és emellé jön még a többnyire kemény víz, ami gyorsan vízkőlerakódásokat eredményez, amik pedig felfogják és a felszínen tartják ezeket a szennyeződéseket. Ha zuhanyozunk, mindezek pedig a falra is ráfröcsögnek, ahol pedig könnyen lerakódnak csempék közti fugán. Hiába érezzük úgy, hogy de hát zuhanyozáskor rengeteg vízzel öblítjük le a felületet, ez sajnos nem elég a tisztasághoz, viszont épp emiatt hajlamosak vagyunk kevésbé frekventált időközönként lesikálni a területet.

Hogyan érhetjük el a legalaposabb eredményt?

Ha ez mindenkit kellően elborzasztott, akkor érdemes a hétvégére egy mélytisztítást beidőzíteni. Ez ugyan nagyon hosszadalmasnak hangzik, de egyáltalán nem tart olyan sok ideig, cserébe viszont kosz-, vízkő- és baktériummentes lesz az a hely, ahol a napot lemossuk magunkról esténként.

Az alábbi lépéseket érdemes betartani:

1. Pakoljuk ki a tisztálkodószereket és egyéb, a zuhanyfükében/kád szélén lévő tárgyat, és öblítsük le őket.

2. Mossuk ki a zuhanyfüggönyt és a fürdőszobaszőnyeget.

3. Fújjuk be a csempét és a fugát vízkőoldós tisztítószerrel, de erre kereshetünk természetes, akár otthon is összekeverhető vegyületet is. Hagyjuk pár pillanatig állni, majd egy dörzsis szivaccsal sikáljuk át alaposan – ezt még durvább szerek használatával sem ússzuk meg. Öblítsük le vízzel.

4. Utána fókuszáljunk a zuhany aljára vagy a kádra. A csempéhez hasonlóan itt is fújjuk be tisztítószerrel, hagyjuk egy kicsit hatni, majd szivaccsal dörgöljük át. Fontos, hogy ha akrilkádunk van, ahhoz nem javasolják a nagyon durva szivacsot, mert felsértheti a felületet, itt a puhábbik oldallal dolgozzunk, még akkor is, ha így tovább tart. Húzzuk végig az ujjunkat a felületen, ha úgy gondoljuk, készen vagyunk, mert sok feltapadt szennyeződés nem feltétlenül látható, viszont az ujjunkkal azonnal érezni fogjuk, ha maradt még rajta valami.

5. A padlót se felejtsük el: érdemes néha a rendszeres felmosáson kívül átsikálni szivaccsal a járólapot is, hiszen a fugákra sok minden rakódhat, ahová vizes lábbal kilépünk.

6. Pakoljunk vissza mindent.


Jó zuhanyozást!