Golden Globe-díj

A Golden Globe-díj átadása 2023-ban végre újra közvetítve lesz?​

A Golden Globe-díj átadása talán a filmes világ egyik legrangosabb eseménye az Oscar-gála után, az utóbbi időben viszont csorba esett a megítélésen. Emiatt sajnálatos módon nem is volt közvetítés az idei ceremóniáról. 2023-ban követhetik majd az eseményeket élőben a rajongók?


Honnan indult a botrány?

A díjakra szavazó újságírók nemzetközi csoportját — Hollywood Foreign Press Association — számos vád érte az utóbbi években rasszizmussal és kirekesztéssel kapcsolatban. Már 2021-ben kiadtak egy közleményt, melyben kijelentették, hogy tisztában vannak a csoportjuk hiányosságaival, a jövőben pedig tenni szeretnének azért, hogy a társaság sokszínű legyen, és hogy minden népcsoport esélyesként képviseltethesse magát a díjátadón.

Ehhez egy tanácsadót is alkalmaztak, valamint egy olyan határozatot hoztak, hogy a társaság legalább 13 százaléka színes bőrű ember legyen. Ezt nem sokkal később egy hatalmas botrány követte, ugyanis a HFPA tagja és elnöke a Black Lives Mattert „rasszista gyűlöletmozgalomnak” bélyegezte.

A szóban forgó személyt végül kizárták, szavai hatása viszont hosszabb időre megmaradt.

Bár számos más módosítást is igyekeztek eszközölni, a Netflix, az Amazon, valamint a WarnerMedia is elhatárolódott a Golden Globe-tól egészen addig, míg nem képesek tényleges változást felmutatni a díjátadó rendszerében. Az NBC nem sokkal később bejelentette, hogy nem közvetíti élőben az eseményt.

A Vogue cikkében így idézték a csatorna indoklását:

„Továbbra is hiszünk abban, hogy a HFPA elkötelezett az értelmes reformok mellett. Az ilyen mértékű változás azonban időt és munkát igényel, és határozottan úgy érezzük, hogy a HFPA-nak időre van szüksége ahhoz, hogy jól csinálja. Feltételezve, hogy a szervezet végrehajtja a tervét, reméljük, hogy 2023 januárjában már műsorra tudjuk tűzni az eseményt."

Mi volt 2022-ben?

Mindezek értelmében a Golden Globe-ot idén nem közvetítették élőben, illetve korlátozott számú közönség előtt — csak a HFPA válogatott tagjai és a filantrópia ösztöndíjasai — adták át a díjakat. Nem volt vörös szőnyeges bevonulás sem, a műsor helyett pedig kizárólag az átadásra összpontosítottak.

Mi lesz idén?

Az utóbbi időben bevezetett reformok között 21 új tagot vettek fel a szavazóbizottságba, akik közül hatan színes bőrűek. A jogosultságot kiterjesztették minden olyan minősített újságíróra, aki külföldi kiadványnak dolgozik az Egyesült Államokban. A törekvések kifizetődtek, ugyanis a hivatalos Instagram-oldalon közzétett poszt szerint január 10-én ismét feltűnik majd a sztárvilág legjava az NBC közvetítésében.

Nyitókép: Getty