boldog pár az ágyban

Nem túl romantikus, de meggyőző elmélet a szexuális viselkedésünkről

Egy sokaknak nem tetsző elmélet jelent meg a nemek és a szexuális motiváció kapcsán.


Elég ironikus, hogy az elmélet egy feminista történész, Nancy Cott írásából származik, aki azzal foglalkozott, hogy a viktoriánus korban miért voltak a nők olyan prűdek. Cott érdekes megállapításokat tett, számol be róla cikkében a Psychology Today.

Mint köztudott, az ipari forradalom a nők hagyományos munkáinak nagy részét − mint például a ruhakészítést − feleslegessé tette, ennek eredményeképpen merült fel az 1800-as években a kérdés, hogy mi a nők funkciója a társadalomban, most, hogy már nem kell fonni, szőni és más házimunkákat végezniük.

viktori\u00e1nus p\u00e1r

Fotó: Shutterstock

Cott szerint a nők arra kényszerültek, hogy a házasságon keresztül a szexuális vonzerőt használják a jobb élethez vezető eszközként. Ha a szex az egyetlen értéked, akkor magas árat kell fizetni érte, és korlátozni akarod a kínálatot.

A szexuális közgazdaságtan elmélete szerint a szex esetében a nők jelentik a kínálatot, a férfiak pedig a keresletet. A nők számára a szexnek piaci értéke van, mivel más erőforrásokra − szerelemre, elköteleződésre vagy akár pénzre − cserélhető. A szex magas ára a nőknek kedvez, az alacsony ár a férfiaknak.

A társadalom szexuális erkölcsei és gyakorlatai a nemek arányával arányosan változnak világszerte, ez az elmozdulás tehát teljesen megfelel a kereslet és kínálat elméletének.

n\u0151 vetk\u0151zik f\u00e9rfi v\u00e1rja

Fotó: Shutterstock

A többnejű társadalmakban kevés a nő, mert a gazdag férfiak több nőt vesznek feleségül. Itt a kereslet meghaladja a kínálatot: így a szex ára magas, a férfiak pedig egy életre szóló súlyos elkötelezettséget vállalnak feleségük mellett.

Ezzel szemben, amikor a nők száma meghaladja a férfiakét − például egy háború után vagy az amerikai egyetemi kampuszokon −, a kínálat meghaladja a keresletet: a szex ára alacsony lesz, és rengeteg a házasság előtti és házasságon kívüli szex.

A szexuális forradalom egyfajta piaci korrekció volt. Az 1800-as években a nőknek magasan kellett tartaniuk az árat, de amikor részévé váltak a férfiak által szervezett társadalomnak, és elkezdték megkeresni a saját pénzüket, már kevésbé függtek a férjeiktől, így nem kellett felpumpálniuk a szex árát.

Nyitókép: Shutterstock