Két nő egy laboratóriumban

Tanulmány bizonyította: Az agyunknak két szépségközpontja van

Audrey Hepburn arca és a párizsi Notre-Dame. Mindezeket, és még sok mást is, széles körben szépnek tartanak. Joggal merül fel a kérdés, hogy van-e tehát egy szépségközpont az agyunkban, amely reagál valamire, amit vizuálisan szépnek találunk, függetlenül attól, hogy mi az. A pszichológusok és az idegtudósok közel két évtizede vizsgálják ezt a kérdést, anélkül, hogy konszenzusra jutottak volna. Most egy új, közel 1000 emberen végzett fMRI-vizsgálatok metaanalízise arra a következtetésre jutott, hogy az agyunknak nem egy, hanem rögtön két szépségközpontja is van.


A Cognitive, Affective & Behavioural Neuroscience című folyóiratban megjelent tanulmányt Hu Chuan-Peng, a kínai Tsinghua Egyetem munkatársa vezette. A kutatócsoport 49 olyan tanulmányt azonosított, amelyek fiatal és középkorú (18-50 éves) emberek teljes agyának elemzésével foglalkoztak, akik közül egyikük sem volt művészeti szakértő. E tanulmányok egy része az emberi arcokra adott reakciókra összpontosított, míg mások a művészetre - többek között festményekre, szobrokra, vizuális textúrákra, táncvideókra és építészeti terekre - adott reakciókat vizsgálták. Minden esetben fMRI-t használtak a résztvevők agyának leképezésére, akik esztétikai ítéleteket is hoztak, vagy legalábbis értékelték, hogy mennyire tetszett vagy nem tetszett nekik egy adott inger.

Az ALE metaanalízisnek nevezett technika segítségével a kutatócsoport kereste a vizsgálatok közötti átfedéseket az agyi aktivitás mintázatában, miközben a résztvevők az általuk szépnek ítélt ingereket nézték.

Ez az elemzés kimutatta, hogy a szép arcok nagyobb aktivitást váltottak ki az agy különböző kérgeiben, a nem szépnek ítélt arcokhoz képest. A művészet esetében azonban nem ez volt a helyzet. A szép vizuális művészet nem ezekben a régiókban, hanem az agy más kérgében mutatott nagyobb aktivitást.

A szép arcok inkább "elsődleges jutalmaknak" tűnnek, hasonlóan az ételhez és a szexuális kapcsolathoz - olyan jutalmaknak, amelyek a mi (vagy génjeink) túlélésünket szolgálják, és amelyek eredendően kellemesek. A szép művészet látványa azonban inkább olyan, mint a pénzszerzés: "másodlagos jutalom", vagy valami, amit megtanultunk kellemesnek találni. Mint ilyet, az agy másképp kezeli.

Talán érdemes megjegyezni, hogy amit ez az új tanulmány nem tud - és nem is arra tervezték -, hogy hozzájáruljon ahhoz a folyamatban lévő vitához, hogy a szépség mennyire a szemlélő szemében van. A csapat metaanalízise hasonlóságokat tárt fel abban, ahogyan az emberek a tanulmányok során a "szép" vs. "nem szép" arcokat és képzőművészeti alkotásokat feldolgozzák, de hogy mi a szép, és mi nem, azt minden egyes ember maga ítélte meg. A tanulmány természetesen arra sem tud rávilágítani, hogyan dolgozzuk fel a nem vizuális szépséget - például a "szép" zenét, ehhez további kutatásokra lenne szükség. Az is elképzelhető, hogy kettőnél is több szépségközpontunk van.

A szépség természetéről szóló vita mégis évezredes múltra tekint vissza. Platón egy közös és absztrakt szépségről írt, amely független a szép dolgok különböző formáitól, és ez az elképzelés ma is él. Ez az új tanulmány viszont azt sugallja, hogy az agyunk nem így látja a dolgokat: nem érzékeljük a szépség lényegét mindenféle tárgyban, hanem inkább legalább két különböző típusra reagálunk.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Springrer