Egy sült csirkét vágnak fel késsel

Ezt felejtik el legtöbben megmosni a nyers csirke előkészítésénél

A nyers csirke előkészítésénél a legtöbb ember megmossa a húst, mert úgy hiszik, azzal elkerülhetik a fertőzéseket. Egy friss tanulmányból viszont kiderül, hogy ennek ellenére rengeteg kórokozó kerül az edényekre vagy az olyan köretekre, mint a saláta. Hogyan érdemes fertőtleníteni az alapanyagot?


Képzeljük el, ahogyan kedvenc csirkés ételünket készítjük egy finom salátatálon. A hús feldolgozása előtt eszünkbe jut, hogy a nyers alapanyagon különböző fertőzések lehetnek, éppen ezért vízzel megpróbáljuk lemosni. Ennek hatására viszont a kórokozók a mosogatóra, a pultra, valamint a tányérra és a salátára jutnak, így pedig ugyanúgy bekerülnek az emberi szervezetbe.

A Journal of Food Protection című szaklapban jelent meg egy kutatás, mely során 300 résztvevő segítségével próbálták megállapítani, hogy mennyien visznek fel extra szennyeződést a tányérjaikra a helytelen fertőtlenítés miatt. Mint kiderült, az alanyok 25 százaléka rontotta el az előkészítést, ebbe pedig azok is beletartoznak, akik egyáltalán nem mosták meg a húst.

„Úgy gondoljuk, hogy a saláta szennyeződése abból ered, hogy az emberek rosszul mosnak kezet a nyers csirke kezelése után, és/vagy rosszul fertőtlenítik a mosogatót és a környező felületeket, mielőtt leöblítik vagy kezelik a salátát”

— olvashatjuk az Eating Well cikkében a tanulmány szerzőjének szavait.

A megbetegedések elkerüléséhez nem célszerű vízzel lemosni a húst. Sokkal bölcsebb lépés, ha egy törlőkendővel végigtöröljük a felszínét. Ezen kívül muszáj rendben tartani a konyhai mosogatót, ugyanis felmérések szerint az a legszennyezettebb terület a lakásokban.

Extra munkának tűnik, viszont az ételmérgezések és más megbetegedések elkerüléséhez muszáj ilyen plusz munkákat elvégezni. A vágódeszka, valamint az eszközök és az étel tisztántartása legyen az elsődleges minden főzés elején.