Karácsonyi vásár a budapesti Vörösmarty téren

Oltási igazolvánnyal lesz csak látogatható a karácsonyi vásár a Vörösmartyn

Lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, de csak az oltottak számára.

November 19-én kezdődik a Fővárosi Önkormányzat által megrendezett téli karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, ám nem mindenki léphet be annak területére, írja a hvg.hu az Infostart híre alapján. Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta, hogy a vásár kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.

Hozzátette, egy kerítést is felhúznak majd a terület köré, melyen három bejárat lesz, a zsúfoltabb napokon pedig egy negyediket is megnyitnak majd. A belépőpontokon a védettségi igazolvány mellett egy személyes azonosító okmányt is fel kell majd mutatni.

A Budapest Brand vezetője azt is elmondta, a negyedik hullám ellenére éledezik a turizmus Budapesten, így külföldi látogatókat is várnak a Vörösmarty térre. Idén az étkezési lehetőségek is bővülnek, a vendéglátósoknak pedig előírták, hogy 1500 forintért kötelező lesz egytálételt kínálni.