Azoknak az eseményeknek az ábrázolása, ahol ezeket a szívószálakat alkalmazták

Kiderült, hogy már ötezer évvel ezelőtt is szívószállal fogyasztottak alkoholt az emberek​

Új kutatások arra jutottak, hogy néhány korábban felfedezett 5 ezer éves lelet, amiket egészen mostanáig jogaroknak hittek, valójában bronzkori szívószálak, amelyeket közös ivászatok közben használtak az emberek ugyanarra a célra, mint napjainkban.


Egy orosz régész fedezte fel a tárgyakat 1897-ben a Maikop Kurgan nevezetű temetkezési helyen. A környék nagy régészeti jelentőséggel bír, hiszen több csontvázat és használati tárgyat találtak ott, amik segítenek megérteni az ősi kultúrák sajátosságait. A leletek között nyolc hosszú, vékony, aranyból és ezüstből készült pálcát is felfedeztek, amiket egy — a temetkezési körülményekből következtetve — magas státusszal rendelkező személy holtteste mellé helyeztek. Kezdetben uralkodói kellékeknek, jogaroknak gondolták a talált rudakat, egészen mostanáig.

Egy új kutatás során az egyik szálban árpa nyomait fedezték fel, valamint növényi szöveteket. Ezek után egyértelművé vált, hogy szívószálakról van szó, amelyekkel sört kortyolgattak társasági eseményeken. A kulturális cselekmény közben körbeültek egy edényt, ami hét korsónyi itallal volt megtöltve a nyolc kóstoló számára.

Ezek a szívószálak hasonlóságot mutatnak azokkal a sumér eszközökkel, amiket már a Kr. e. harmadik évezredben is használtak hasonló összejöveteleken.

Azoknak az esem\u00e9nyeknek az \u00e1br\u00e1zol\u00e1sa, ahol ezeket a sz\u00edv\u00f3sz\u00e1lakat alkalmazt\u00e1k

Fotó: Viktor Trifonov/2022/Antiquity

A Maikop-szívószálak hegye fémszűrővel van ellátva, ami a különböző szennyeződések kiszűrésére szolgált. Amennyiben a talált tárgyakat tényleg ilyen célból használták, akkor ezek a legrégibb fennmaradt ivószálak a régészeti feljegyzésekben. Azt is megállapították, hogy a szálak valószínűleg a Közel-Keletről származnak, amely többszáz kilométerre helyezkedik el a megtalálási ponttól. Valószínűsíthető, hogy abban a korban szerte a környéken elterjedtek voltak az ilyen rendezvények és eszközök. A felfedezések eredetére rájött személy, Viktor Trifonov így nyilatkozott:

„A leletek hozzájárulnak a rituális lakomák kezdeteinek és a hierarchikus társadalmak ivási kultúrájának megértéséhez. Ezek a gyakorlatok fontosak és népszerűek lehettek ahhoz, hogy elterjedjenek a két régió között."

Nyitókép: Kelvin Wilson