II. Erzsébet királynő

II. Erzsébet kizárólag így hajlandó csak enni a szendvicset

A brit királynő szigorú szabályhoz köti a szendvicsfogyasztást.

Azt gondolnánk, hogy mivel a II. Erzsébet körülött dolgozó személyzet minden kívánságát teljesíti, a brit uralkodó csak a drága és fényűző finomságokat kedveli. A vince.hu cikkében olvasható, alábbi példa is ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Darren McGrady, a királynő korábbi szakácsa szerint az uralkodó nem igazán törődik az ételekkel, sokkal inkább a lovak és a kutyák érdeklik.

Sőt, II. Erzsébet nem túl válogatós, állítólag a kagylót és a nyers húst nem szereti, amúgy mindenevő. Igaz, a szendvicseivel kapcsolatosan van egy érdekes kikötése.

Ebédje jellemzően grillezett halból, csirkehúsból, salátából és zöldségekből áll, kedvenc napszakában, a teaidőben (délután 3-5 között) pedig pogácsákat, süteményeket és mini szendvicseket fogyaszt szívesen. A szendvicsek között akad füstölt lazacos, tojásos és sonkás-mustáros, egy valami viszont biztosan nem található rajtuk:

Héj.

Owen Hodgson volt királyi séf szerint II. Erzsébet királynő kedvenc szendvicse egy hosszában felvágott, vajas kenyérből áll, melynek tetejére tonhalas-majonézes keveréket és vékonyra szeletelt uborkát tesznek.

Ezután a szendvicsről levágják a héját, majd háromszög alakúra vágják. A királynő emellett a lekváros, apró szendvicseket is kedveli, persze, szigorúan héj nélkül kerülnek felszolgálásra ezek is.

Nyitókép: Buckingham Palace / Getty Images