Csokoládé

Újabb érv a csokoládéfogyasztás mellett — egészségügyi előnyére bukkantak​

Ugyan nincs szükség újabb érvre a rendszeres csokoládéfogyasztás mellett, viszont a kutatók egy jelentős hatására hívták fel a figyelmet. Hangulatjavító ereje mellett pozitívan hat a vérnyomásra is, így csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.


Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a csokoládé az egyik legjobb boldogságot nyújtó élelmiszer, valamint azt is, hogy jelentős vitaminmennyiséggel bír. Azt viszont kevésbé lehetett tudni, milyen hatással van a véráramlásra. Egy kutatócsoport eredményei szerint lett egy újabb indok a csokoládé vásárlása mellett, aminek nincs köze az édes ízéhez.

Inkább a kakaó általál a szervezetbe juttatott flavonolok érdeme ez a pozitívum. Ezek olyan antioxidánsok, amelyek megtalálhatók a kelkáposztában, a vörösborban, a bogyós gyümölcsökben, valamint a paradicsomban is. Ellenőrzött klinikai körülmények között már bebizonyították, hogy a kakaóflavonolok vérnyomáscsökkentő hatásúak, viszont a mindennapi életben még nem vizsgálták.

Az eredmények igazolásához a kutatók tizenegy egészséges résztvevő mintáit vették alapul. Christian Heiss professzor így nyilatkozott az eredményekről:

„A magas vérnyomás és az artériás merevség növelheti a szívbetegségek és a stroke kockázatát, ezért létfontosságú, hogy innovatív módszereket vizsgáljunk az ilyen állapotok kezelésére. Mielőtt egyáltalán fontolóra vennénk a kakaó bevezetését a klinikai gyakorlatba, tesztelnünk kell, hogy a laboratóriumi körülmények között korábban közölt eredmények biztonsággal átültethetők-e a valós körülmények közé, ahol az emberek a mindennapi életüket élik.”

Egy rövid videós ismertető a csokoládé pozitív hatásairól:

A tesztek során minden résztvevő egyik nap hat kakaóflavanol-kapszulát, majd a következő napon ugyanannyi placebot kapott. A vérnyomásukat monitoron követték, valamint az artériás merevségüket is figyelemmel kísérték egy másik készülékkel. Az alanyokat megkérték, hogy napi szinten jegyezzék fel a mérések adatait a következő időpontokban:

  • A kapszulák fogyasztása előtt;
  • 30 percenként a kapszula bevétele utáni első három órában;
  • 60 percenként a következő kilenc órában.

Végeredményként megállapították, hogy a vérnyomás és az artériás merevség is csökkent azoknál a pácienseknél, akik magasabb vérnyomással kezdték a napot. A normális értékekkel indulóknál nem volt hatása a kakónak.

„Az orvosok gyakran tartanak attól, hogy egyes vérnyomáscsökkentő tabletták bizonyos napokon túlságosan is levihetik a vérnyomást. Amit találtunk, az azt jelzi, hogy a kakaóflavanolok csak akkor csökkentik a vérnyomást, ha az emelkedett”

— olvashatjuk a tanulmány szerzőjének zárómondatait az Eating Well cikkében.

Nyitókép: Shutterstock