kiszóródott popcorn piros háttér előtt

Egy amerikai mozi már a popcornt is házhoz szállítja

Már nemcsak a filmek, hanem a ropogtatnivalók is házhoz jönnek.

Mint tudjuk, a koronavírus-járvány a filmiparnak sem kedvezett, hónapokig zárva tartottak a mozik, az újranyitás pedig nem biztos, hogy végleges egyelőre. Ezzel egy időben hatalmas növekedésnek indultak a streamingszolgáltatók, kérdés, hogy meg tudják-e tartani megerősödött pozíciójukat a pandémia után is. Egyelőre úgy tűnik, nem kell izgulniuk, hiszen, bár újranyitottak a mozik, még messze nem járnak annyian egyes filmekre az emberek, legalábbis Amerikában.

Ezt a nagy stúdiók is érzékelik, így nem meglepő, hogy a Warner inkább alkalmazkodni próbált a helyzethez azzal, hogy meghagyta a nézőnek a döntést, hol akarnak filmet nézni inkább: otthon vagy a moziban. Mivel a Dűnét például inkább moziban nézte a többség, addig sok filmnél visszafele sült el a dolog. A legműködőképesebb modell a mozi és a streaming közti ésszerű lerövidítés volt így.

Azonban a helyzet legnagyobb elszenvedői a mozik, akik igencsak kiszolgáltatott helyzetben kerültek a nagy stúdiókkal szemben. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb mozihálózata, az AMC majdnem csődbe is ment a járvány alatt, mostanra viszont kezd kilábalni a bajból. Ugyanakkor valószínűleg ez szülte a felismerést, hogy érdemes lenne több lábon állni.

Így született meg annak az ötlete, hogy jövőre már popcornt is lehet rendelni tőlük házhozszállítással. Az AMC jelenleg éppen futárcégekkel tárgyal, hogy a velük való közreműködésben kivitelezni tudják az új szolgáltatást. Bár nem nagy kunszt pattogatott kukoricát készíteni házilag sem, a cég abban reménykedik, hogy a bolti popcorn helyett inkább azt választják a nézők, ami egyenesen a moziból érkezik. Az AMC ezen túl is alaposan beszáll a popcorn iparba. A tervek szerint pattogatott kukoricájukat nem csak rendelni lehet majd, hanem a plázákban, sőt idővel közértekben is kaphatók lesznek.

Az alábbi videóban pedig Nicole Kidman győzi meg a nézőt arról, miért érdemes inkább moziban filmet néznie, mint otthon: