coco chanel

Coco Chanel lábnyomában – 8 párizsi helyszín a divat szerelmeseinek

Coco Chanel neve egybeforrt Párizséval, a divat nagyasszonyának nagy szerepe van abban, hogy Párizs még ma is a divatkedvelők elsőszámú desztinációja. 8 olyan helyszínt gyűjtöttünk össze, amely fontos szerepet töltött be Mademoiselle Chanel vagy az általa felépített márka életében.

Place Vendôme

Madmoiselle Chanel legfontosabb székhelye ez az első kerületi tér volt. Itt áll a Ritz luxusszálloda, ahol saját lakosztályában élt a második emeleten – mely ma is foglalható, éjszakánként potom 18 ezer euróért. Ma a téren a sok luxusüzlet közt egy Chanel ékszerboltot is találunk.

31 rue Cambon chanel parizs

Fotó: Shutterstock

31 rue Cambon

A márka főhadiszállását mindössze néhány lépésre találjuk a Place Vendôme-től, egy kis utcában. A 20-as években Coco megvásárolta az egész épületet: a földszinten üzletet nyitott, az első emeleten kapott helyet az haute couture szalonja, a második emeleten pedig egy saját apartmant alakított ki, ahol vendégeket fogadott és szórakoztatott – habár továbbra is a Ritzben lakott.

Théâtre des Champs Élysées

Coco Chanel nemcsak szívesen járt színházba, de kosztümtervezőként gyakran dolgozott együtt rendezőkkel, például az 1924-ben a Théâtre des Champs Élysées-ben bemutatott Le Train Bleu című balettelőadásban. Emellett patronált néhány később világhírűvé váló fiatal művészt, mint Igor Sztravinszkij.

grand palais parizs

Fotó: Shutterstock

Grand Palais

Ebben a gyönyörű palotában tartják évente kétszer a Chanel haute couture divatbemutatóit. Az extravagáns show-kon részt venni igazi kiváltságot jelent, ám meghívó nélkül is érdemes meglátogatni a helyet, hiszen a csodás üvegkupola alatt egy múzeumot találunk.

Angelina

A 20. században Párizs volt a világ művészeti központja, és az Angelina egyike volt a néhány, korabeli sztárművészek által frekventált vendéglátóhelynek. A közel 120 éves, elegáns teaház ma is a Place Vendôme-től néhány lépésre működik, leghíresebb nyalánkságuk pedig a L'Africain névre hallgató forrócsoki.

Musée des Arts Décoratifs

A régen külön múzeumként működő divatmúzeum, a Musée de la Mode et du Textile ma már egy nagyobb, divattal, dizájnnal és képzőművészettel foglalkozó múzeum része. A Louvre egyik szárnyában kapott helyet, benne számos felbecsülhetetlen értékű haute couture ruhakölteménnyel.

Jardin des Tuileries parizs

Fotó: Kirsten Drew/Unsplash

Jardin des Tuileries

Szerencsére a Tuileriák kertje sincs épp messze Chanel szokásos terepétől, nem csoda hát, hogy szívesen járt ide inspirálódni és kicsit fellélegezni. A kertben találhatunk kaméliabokrokat is, mely virága Chanel legnagyobb kedvence volt, kivonatát rendszeren alkalmazta szépségápolási rutinjában is.

Le Grand Véfour

A város egyik legelőkelőbb (ma már két Michelin-csillagos) étterme már a 18. század óta, így természetesen Chanel is gyakran megfordult itt. Bár a menüért egy igazi sztárszakács felel, a show-t könnyedén ellopja az étel elől a lenyűgözően gazdagon díszített, történelmi enteriőr.