Ez a két egyszerű jel arra utal, hogy egészségesebb az agyad
Egy friss kutatásból két olyan jel derült ki, amely az egészségesebb agyvelőre utalhat.
A Neurology folyóiratban megjelent kutatási eredmények alapján fiatalokra és idősekre egyaránt jellemző, hogy az erősebb kézfogás egészségesebb agyhoz kapcsolódik.
Az erősebb fogású embereknél ugyanis kisebb valószínűséggel alakulnak ki agyi eredetű betegségek, például demencia és stroke.
Fotó: Shutterstock
A jó agyi egészség másik jele a 100 méteres gyaloglás képessége. A gyorsabban sétáló embereknek a kutatás alapján jobb a memóriájuk és nagyobb az agyuk. Sőt, ezek az emberek a nyelvi és döntéshozatali teszteken is jobban teljesítenek.
A tanulmányhoz 2410 embert vizsgáltak meg a fogóerő, a járási sebesség és a kognitív funkciók tesztjeivel. Szkennelésekkel vizsgálták az agyuk egészségét és méretét. Több mint egy évtizeden keresztül követték őket, ez idő alatt 70 embernek volt agyvérzése, 34-nél pedig demencia alakult ki.
Az erősebb kézfogás 42 százalékkal alacsonyabb stroke-kockázattal járt együtt.
A 100 métert jó idővel megtett emberek között a demencia kockázata 150 százalékkal csökkent.
Fotó: Shutterstock
Dr. Erica C. Camargo, a tanulmány első szerzője elmondta:
Ezek olyan alapvető irodai tesztek, amelyek betekintést nyújthatnak a demencia és a stroke kockázatába, és amelyeket egy neurológus vagy háziorvos könnyen elvégezhet. További kutatásokra van szükség annak megértéséhez, hogy miért történik ez, és hogy a preklinikai betegség okozhatja-e a lassú járást és a csökkent erőt.
Más tanulmányok kimutatták, hogy a nagyobb fogóerővel rendelkező emberek gyorsabb reakcióidővel is rendelkeznek, jobban oldanak meg logikai rejtvényeket és jobb a memóriájuk.
A kutatás szerint a súlyzós edzés az agy egészségének javítását szolgálhatja. Köztudott, hogy az aerob edzés javítja az agy egészségét, de a súlyzós edzés agyra gyakorolt hatását még nem vizsgálták ilyen mértékben.
A súlyemelés és az erőnléti edzés segíthet a depresszió csökkentésében is.
Az erőnléti edzés jelentősen javíthatja a közepes és a súlyosabb depresszió tüneteit is, akkor is, ha nem edzünk olyan gyakran.
Forrás: PsyBlog
Nyitókép: Shutterstock