Az alvásszakértő óva int mindenkit az egyre népszerűbb ágyneműtől
A buklé anyag a közelmúltban lett igazán felkapott, számos terméken használják már – a párnáktól elkezdve rengeteg lakberendezési tárgyig. Bár nem ördögtől való mindez, Martin Seeley alvásszakértő egyáltalán nem ajánlja az ebből készült ágyneműt. Vastag anyagát nemcsak tisztítani nehéz, de az alvásminőséget is ronthatja.
Azonban több hátránnyal bír, mint előnnyel.
Egyszerű dolgok, például hosszú, éles körmök vagy ékszerek is úgy beakadhatnak az anyagba, amely szinte azonnal rontja a minőségét, ezért ügyelnünk kell arra, hogy ne sérüljön meg az anyag, mert csak így állja ki az idő próbáját
– fejtette ki Martin Seeley, a MattressNextDay alvásszakértője.
Fotó: Shutterstock
A szakember szerint, ha gondot okoz a hőségben való alvás, messziről kerüljük el az ilyen anyagból készült ágynemű vásárlását, mivel ez az egyik legmelegebb szövet:
Ehelyett érdemes kipróbálni a természetesen hűsítő vászon ágyneműket és mellé fából készült ágykereteket, amelyek segítségével a hűvös levegő könnyedén áramlik a szobában.
A buklé ágyneműkhöz extra időre és türelemre is szükség van. Más ágykeretekkel ellentétben ugyanis egy olyan ágy esetében, amelyik buklé anyagot használ, rendszeres tisztításra lesz szükség, idézi a Mirror a szakértőt.
A szövet szálai tökéletes helyként szolgálnak a szennyeződések és baktériumok számára.
Ha mégis ragaszkodnánk a bukléhoz, Seeley azt javasolja, hogy puha sörtéjű kefével gyakran menjünk át rajta. A foltokat és elszíneződéseket pedig mosószerrel és mikroszálas kendővel érdemes kitisztítani.
Nyitókép: Shutterstock