egy nő vásárol egy szupermarketben

A demencia korai jele lehet ez a vásárlás közben jelentkező tünet

Bár általában a memóriavesztés az Alzheimer-kór leggyakoribb jele, számos másik olyan korai tünet is van, amely a mindennapi életben felbukkanhat, például vásárlás közben.


Az ismétlődő viselkedés például egyike azoknak a tüneteknek, amelyek sok betegnél megjelennek. Ez általában azért fordul elő, mert a demenciával élő személynek rossz a rövid távú memóriája, és nem emlékeznek a közelmúltban történt dolgokra. Ez azt jelenti, hogy gyakran úgy érzik, mintha most teszik meg először azt, amit meg kell tenniük, holott már megtették korábban is.

Dr. Catherine Jenkins, a Birminghami Városi Egyetem demenciával foglalkozó egyetemi docense az ismétlődő viselkedésre példaként említette az olyan dolgokat, mint például, hogy megvesznek valamit a boltban, ami már van otthon.
Az is előfordulhat, hogy valaki több bevásárlólistát készít, elfelejtve a korábbiakat, vagy akár többször is felvesz készpénzt.

Ezek lehetnek egyszerű dolgok is, mint a fogmosás vagy a portörlés, vagy olyanok, mint amikor elmegy valaki a boltba, és azt gondolja, hogy »Ó, vennem kell egy lazackonzervet«, majd amikor hazaér, azt látja, hogy a szekrény már tele van lazackonzervekkel. Vagy például ha van kutyájuk, akkor lehet, hogy naponta többször is megetetik

− fejtette ki Jenkins.

egy id\u0151sebb ember \u00e9telt ad a kuty\u00e1j\u00e1nak

Fotó: Shutterstock

Azt is hozzátette, hogy a demenciával élő embereknek gyakran van rossz hangulatuk, és az is előfordul, hogy szoronganak. Így előfordulhat, hogy felhívnak egy rokont, hogy beszélgessenek, pedig csak fél órája hívták őket.

Hozzátette:

Lehet, hogy több megnyugtatásra van szükségük, és a beszélgetésük ismételt kérdéseket tartalmaz, például azt, hogy mit csinálnak a család többi tagja, hol vannak, és mikor látogatják meg őket legközelebb.

Néha Jenkins szerint az is előfordul, hogy nem a demens ismételnek, hanem kitartóan csinálnak valamit. Ha például kötnek, akkor azt irreálisan hosszan folytatják.

Az is előfordul, hogy a demens emberek szoronganak, ha vécére kell menniük, és többször is meglátogatják a mosdót. Lehet, hogy aggódnak egy esetleges „baleset” miatt, és ezért előbb mennek el, minthogy szükségük lenne rá.

Forrás: The Sun

Nyitókép: Shutterstock