Elég érett vagy érzelmileg? Ez a 6 jel lehet a bizonyíték rá
Nem mondunk újat azzal, hogy a gyerekkorunkban kapott minták jelentősen befolyásolják érzelmi érettségünket. Ha éretlen viselkedésmintákat hozol, annál nagyobb kihívás ezeket levetkőzni, átírni.
Előfordulhat, hogy egy baráttal vagy a partnereddel folytatott vitában olyan éretlen viselkedésformákhoz nyúlsz vissza, mint a csúfolódás, kiabálás és védekezés. Lehet, hogy már dolgoztál magadon − terápiára jártál, meditáltál − és úgy érzed, sikerült fejlődni ezen a téren. Dr. Lindsay C. Gibson klinikai pszichológus szerint azonban nincs olyan ember, aki „elérte volna az érzelmi érettség csúcsát”, mivel ez egy állandó tanulási folyamat.
Ugyanakkor van néhány jele annak, hogy jó úton vagy, ezekből gyűjtöttük össze a legjellemzőbbeket.
1. Aktívan figyelsz és befogadod a különböző nézőpontokat
Az egyik módja annak, hogy megtudjuk, érzelmileg érettebbé váltunk-e, az, hogy őszinte érdeklődést mutatunk mások mondandója iránt, és teret és időt adunk a másiknak, hogy kifejezze a gondolatait. Az érzelmileg érett embereknél olyan érzésed van „hogy te is lehetsz önmagad, és ők is lehetnek önmaguk".
2. Egyensúlyt teremtesz az öngondoskodás és a másokkal való törődés között
Bár úgy tűnhet, hogy az önzetlenség és a végtelen empátia az érzelmi érettség jelei, fontosak az egészséges határok. Nem tudsz megfelelően jelen lenni mások számára, ha nem törődsz magaddal is.
3. Gondolsz arra, hogy a szavaid hogyan hatnak másokra, akkor is, ha feldúlt vagy
Fotó: Shutterstock
Az érzelmileg érett emberek tisztában vannak azzal, hogy a szavaik hogyan fognak landolni a másik embernél. Még ha dühös vagy feldúlt is vagy, akkor is kétszer is meggondolod, hogy elküldd-e azt a vádaskodó üzenetet, vagy kimondd a dolgokat, amik az eszedbe jutnak. Tudod szabályozni az érzelmeidet.
4. A vitákat együttműködésnek tekinted, nem veszekedésnek
Mivel az érzelmileg érett emberek gondolkodnak, mielőtt megszólalnak, a viták általában simábban mennek, és inkább beszélgetések, információcserék. Az érzelmileg éretlen emberek hajlamosak bezárkózni, és egyre védekezőbbé válni, ha az emberek nem értenek velük egyet.
5. Észreveszed, ha érzelmileg éretlenül viselkedsz
Ha érzelmileg éretlen szülő mellett vagy egy összefonódott családban nőttél fel, előfordulhat, hogy öntudatlanul is megismételsz néhány ilyen egészségtelen viselkedést, vagy érzelmi szabályozási zavarokkal küzdesz. Az érzelmileg érettebbé válás része, hogy felismered, mikor viselkedsz éretlenül.
6. Nem érzed magad tökéletesnek, de sokkal szilárdabbnak igen
Mindenki ingadozik az érzelmi érettségében, de jó jel, hogy erősebb az önérzeted. Nincs szükséged mások megerősítésére ahhoz, hogy biztonságban érezd magad.
Forrás: Business Insider
Nyitókép: Shutterstock
- Gyermekkori érzelmi elhanyagolás okozza ezt az 5 életre szóló hibát ›
- 3 jel, hogy alacsony érzelmi intelligenciájú szülők neveltek ›
- 5 kifejezés, amit magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek mondanak ›
- 5 jel, hogy gyermekkori érzelmi elhanyagolással küzdő felnőtt vagy ›
- 10 apró jel, ami elárulja, hogy erős érzelmi kötődés van köztetek a pároddal ›