Egy falat ünnep: Flódni és karácsonyi hangulat a konyhában

Az én különleges képességem a tojáslikőrben rejlik, amit Thermomix haverommal kéz a kézben nagyjából 8, azaz nyolc perc alatt gyártunk le. Csinos, ezüstösen csillogó ocelot mintázatot kapott laposüvegemben gondosan magammal cipelhető bárhová, egy-egy alattomban meghúzott kupica pedig garantálja, hogy a legunalmasabb céges karácsonyi buli is kellően komikus színezetet kapjon. Aki csak kóstolta, rögvest kibiggyesztett az: „Akikre büszkék vagyunk” - falára, teljes joggal mondjuk, az évről-évre újra kóstolók pedig már eljátszanak a boldoggá, majd szentté avatásom gondolatával. Ami persze szintén megalapozott felvetés.

Jellemzően mi nők kerülünk célkeresztbe és vád alá, ha édesszájúságról van szó, ami természetesen egy alávaló rágalom, és csak én annyi férfi ellenpéldát tudnék felsorolni, hogy név szerint való megemlítésükkel karakterszámban elérnék a Holdig. Nem is tegnap óta édesíti mindennapjainkat, hiszen már az ősember is készített mézzel és liszttel különféle desszerteket, aminek népszerűségéről remekül árulkodik, hogy még barlangrajzokon is megfestették az ezen a sajátságos módon lejegyzetelt recepteket.

Az édességek életébe a nagy áttörést az 1502-es esztendő hozta, mikor is megjelentek a csokoládépasztillák, hogy egy újabb, magasabb szintre emeljék az életérzésünket és szétáradjon szervezetünkben a szerotonin című örömhormon. A kakaófa latin neve theobroma cacao, ami szerényen csak annyit jelent, hogy az istenek eledele, így aztán nem is csoda, hogy isteni finom. Mindig is körbe lengte valami kis arisztokratikus, pedigrés érzet, na meg az ára is a felsőbb körökbe pozícionálta, ezért például az egykori Azték Birodalomban a királyok aranykehelyből kortyolgatták a kesernyés, fűszeres csokoládéitalt, amiről egy korabeli jó marketinges elhíresztelte, hogy fogyasztója csodálatos tulajdonságokkal fog bírni. Erről a szóbeszédről nyilván hallott a Napkirály, álnevén XIV. Lajos felesége, Mária Terézia, spanyol infánsnő is, hiszen egyenesen királyi csokoládé-mestert tartott az udvarban. Ha mi is mesterré avanzsálnánk, ráadásul kissé unjuk a mézeskalácsot, az édességigényünk pedig túlmutat a karácsonyfáról zsákmányolt szaloncukron, akkor készítsünk flódnit!

A bejglihez vagy a zserbóhoz hasonlóan a flódni sok családban elmaradhatatlan kelléke a tél végi ünnepi süteményrepertoárnak. Van, aki hanukára, akad, aki karácsonyra, mások levezetésként szilveszterre, újévre sütik. Igazi tömény desszert, az édességek nehézbombázója – tele szimbolikus jelentésű hozzávalókkal. Igényel némi odafigyelést az elkészítése, de annyira kiadós, hogy egy tepsivel az egész rokonságot vagy baráti társaságot jól lehet lakatni, és évente egyszer érdemes rászánni az időt, már csak azért is, mert minden benne van, ami a népi hagyomány alapján kicsattanó egészséget és tejjel-mézzel folyó gazdagságot hozhat.

Akkor ugorjunk is neki!

Némi lisztet összemorzsolunk hideg vajjal, hozzáadunk cukrot, egy csipetnyi sót, na meg 3 tojássárgáját és egy kis fehérbort, és már gyúrhatjuk is a tésztát, amit aztán a hűtőben pihentetünk, míg mi serényen a tölteléket készítjük: mákunk van, úgyhogy darált mákot, cukrot, kevéske vajat, reszelt narancshéjat és mazsolát, ezt a megtévedt bornak valót összekeverjük, majd megmelegítünk 2 deci fehérbort, és azt is a mákos töltelék nyakába löttyintjük, hiszen ez az egyik legcsodálatosabb a karácsonyban: úgy is tudunk inni, hogy eszünk.

Aztán szinte ugyanezt begyakoroljuk diós főszerepléssel is:

20 dkg darált diót, cukrot, 1 tojássárgáját, narancshéjat és opcionálisan mazsolát a melegített fehérborral összeházasítunk, majd a tészta és a mákos töltelék mellé hevertetjük a hűtőbe elfekvőbe. Egy pillanatra sem lazíthatunk és már kézbe is kaparintunk 1 kiló pőrére vetkőztetett reszelt almát, ami aztán a begyakorolt bűnbeesésnek megfelelően liezonra is lép édes, mint a bűn cukorral, 1 teáskanálnyi fahéjjal, 10 deka búzadarával és naná, hogy fehérborral.

A töltelékek sorát a szilva zárja:

25 deka szilvalekvárt tetszés szerint fahéjjal ízesítünk.

Ekkor már a tészta a hűtőben alig várja, hogy a feje fölött eldördüljön a startpisztoly:

5 egyenlő részre osztjuk és egy éppen, hogy csak meglisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, végül sütőpapírral kínált tepsibe helyezzük rétegesen. Az első tésztalapra kerül a mákos töltelék, a másodikon az almás foglal helyet, a harmadikon a diós türelmetlenkedik, míg a sort kizárásos alapon a szilvalekvár zárja. A legfelső tésztalapot megsimogatjuk tojássárgájával, barátságtalanul megdöfjük villával, majd 150 fokra hevített sütőben 45-50 percet napoztatjuk.

Nem, még mindig nincs kész. Felszeletelt aszalt szilvát cukorral, fahéjjal, csillagánizzsal és vörösborral lassú tűzön összefőzünk. A végeredményként keletkezett, érzékeket borzoló fincsiség a szilva chutnay nevet kapta a keresztségben. Seperc alatt összedobunk egy kis diókrémet a tölteléknél már begyakorolt darált dióval, cukorral, fehérborral, tojássárgájával, reszelt narancshéjjal és mazsolával, csak ehhez még bőkezűen adunk tejszínhabot is, hogy január 2-án tényleg eltökélt arccal tudjunk éves bérletet vételezni az edzőteremben. Addig is ne álljunk meg a lejtőn, hanem alkossunk karamellás-fahéjas diót is!

Karamellizáljunk cukrot, amihez adjunk diót és fahéjat, majd helyezzük szilikon lapokra néhányukat elkülönítve, a többieket kupacba, amiket a hűlést követően nagyobb darabokra vághatunk. Az egész aztán annyira mennyei együtt, hogy valóban úgy érezzük, hogy csoda történt körülöttünk. Hogy aztán ez a csoda a Megváltó születése-e vagy csupán az a meghitt szeretet és jóleső gondoskodás, amit a köznyelv egyszerűen Családként aposztrofál, azt ki tudja. Mindenesetre sajnálatos tény, hogy talán csak egy vándorcirkusz képes sebesebben összepakolni és eltűnni, mint a karácsonyi hangulat. Próbáljuk hűtőbe eltenni az év további 364 napjára!

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Shutterstock