Könnyebben elérheted, hogy kedveljenek, mint gondolnád

Ha egy másik személyt őszintének és kedvesnek írunk le, az ismerősünk azt fogja feltételezni, hogy mi is őszinték és kedvesek vagyunk.

A másokról mondott szép dolgok átragadnak ránk is, így ha azt szeretnénk, hogy a beszélgetőpartnerünk jobban megkedveljen minket, mondjunk kedves dolgokat másokról.

A pszichológusok ezt a kissé furcsa jelenséget spontán vonásátvitelnek nevezik, amely akkor következik be, amikor a kommunikátorokat úgy érzékelik, mint akik maguk is rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket másokban leírnak.

Az első tanulmány megerősítette, hogy a kommunikátorok a másokról szóló leírásaik tulajdonságkövetkezményeivel asszociálódnak, és hogy ezek az asszociációk idővel fennmaradnak.

Másrészt a nyafogás miatt az emberek azt hiszik, hogy rendelkezünk ezekkel a negatív tulajdonságokkal. Ez tükrözi a régi mondást, miszerint ha nem tudunk valami szépet mondani valakiről, akkor ne mondjunk semmit.

A spontán vonásátvitel hatás olyan erős, hogy még akkor is működik, ha az emberek tudják, hogy a tulajdonságok nem jellemeznek minket. Tegyük fel például, hogy kedves ember vagyok, és ezt a barátom is tudja, majd elkezdek jellemezni egy másik embert, aki csaló és hazug. Már ez is elég ahhoz, hogy a beszélgetőpartnerem azt higgye, hogy csaló és hazug vagyok, még akkor is, ha tudja, hogy nem vagyok az.

Ennek persze semmi értelme. De az ok, amiért ez történik, nem logikus, hanem egy tisztán agyatlan asszociációs folyamatnak köszönhető.

A tanulmány szerzői azt írják:

„...a vonásátvitel nem egyszerűen az a tendencia, hogy negatív tulajdonságokat tulajdonítunk azoknak, akik másokat becsmérelnek, vagy pozitív tulajdonságokat tulajdonítunk azoknak, akik másokat dicsérnek. Sokkal inkább a kommunikátoroknak éppen azokat a tulajdonságokat tulajdonítják, amelyeket a másokról szóló leírásaik implikálnak.”

A következtetések négy, több száz ember bevonásával végzett vizsgálatból származnak. A résztvevők egy olyan videót néztek meg, amelyben egy másik személy önmagáról vagy egy ismerőséről beszélt. Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők megbízhatóan átvitték a beszélő személyre a másokban leírt tulajdonságokat.

A szerzők következtetése szerint az eredmények azt sugallják, hogy a pletyka és a társadalmi diskurzus más formái meglehetősen meglepő és gyakran nem szándékolt következményekkel járhatnak a kommunikátor számára.

„Így alátámasztja azt a közhelyet, hogy ha valaki nem tud valami szépet mondani valakiről, akkor egyáltalán nem szabad semmit sem mondani. Azt is jelzi, hogy az önbemutatók elérhetik a kívánt tulajdonságok tulajdonítását pusztán azáltal, hogy olyanokról beszélnek, akik rendelkeznek a kívánt tulajdonságokkal.”

(PsyBlog)

Nyitókép: Shutterstock