egy család eszik a természetben ősszel

Ezekből érdemes sokat enni, ha javítanánk a memóriaműködést

Bizonyos élelmiszerek nagyobb mértékű fogyasztása a tanulmány szerint összefüggésbe hozható a memória javulásával.


A több gyümölcs és zöldség fogyasztása véd a memóriavesztés ellen − támasztotta alá egy kutatás. Sőt, a gyümölcsök és zöldségek a szívbetegségek kockázatát is jelentősen csökkentik. A fehérjében gazdag élelmiszerek nagyobb mértékű fogyasztása szintén összefügg a tanulmány szerint a memória javulásával.

Egy korábbi tanulmány szerint a zöldségek, még inkább, mint a gyümölcsök, valóban segítik a memória megőrzését. A zöld leveles zöldségek mutatták a legerősebb összefüggést a jobb memóriával.

A napi több mint két adag zöldség fogyasztása az időseknél jelentősen lassította a kognitív hanyatlást. A zöldségek nagy mennyiségben tartalmaznak E-vitamint, valószínűleg főleg ennek köszönhetjük a pozitív hatást. A zöld leveles zöldségek a MIND-diéta kulcsfontosságú összetevői is, amelyet gyakran hoznak összefüggésbe a memória javulásával és a demencia kockázatának csökkentésével.

Azonban emellett a mediterrán étrend két másik élelmiszerét is összefüggésbe hozták a memória javulásával: a dióféléket és a gombát.

​A nyugati étrend

Ezekkel a jótékony élelmiszerekkel szemben az egészséges agyi öregedés egyik fő ellensége a cukor, ugyanis a túl sok cukor fogyasztása összefüggésbe hozható az agy zsugorodásával. Hasonlóképpen a vörös húsok, a vaj és a magas zsírtartalmú tejtermékek is növelhetik az Alzheimer-kór kockázatát. Sajnos ez az utolsó két mondat nagyjából meghatározza az úgynevezett „nyugati étrendet”.

​A gabonafélék előnyei

egy n\u0151 m\u00fczlit eszik

Fotó: Shutterstock

Egy friss tanulmányban 139 096 idősebb ausztrál vett részt, akiket majdnem egy évtizeden keresztül követtek nyomon. Amellett, hogy a kutatók megállapították, hogy a gyümölcsök, a zöldségek és a fehérjék javítják a memóriát, azt is megállapították, hogy a gabonafélék védelmet nyújthatnak a 80 év felettiek számára.

Dr. Luna Xu, a tanulmány első szerzője elmondta:

Jelen tanulmányunk arra utal, hogy a gabonafélék fogyasztásának egészséges táplálkozásra vonatkozó javaslatai az idősek memóriavesztésének és a társuló szívbetegségeknek a megelőzésében eltérhetnek más korcsoportokhoz képest.

A memóriavesztés a demencia egyik leggyakoribb korai tünete.

A demenciában szenvedő emberek gyakran más betegségekben is szenvednek. Az étrendi beavatkozás a krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében, figyelembe véve azt a tényt, hogy az idősek gyakran egyszerre több krónikus betegséggel küzdenek, valódi kihívást jelent

− mondta Dr. Xu.

Dr. Xu szerint az étrend kulcsfontosságú az ilyen állapotok elleni küzdelemben, és a legjobb eredmény elérése érdekében elengedhetetlenek az erős tudományos bizonyítékok, amelyek alátámasztják a hatékony étrendi beavatkozást az egyidejűleg előforduló krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében.

Forrás: PsyBlog

Nyitókép: Shutterstock