E-cigarettát szívó nő

Összefüggést találtak az e-cigi és a mentális problémák között

A elektromos cigaretta talán nem olyan egészségtelen, mint hagyományos társa, de így is számos fizikai kockázata van és egy új kutatás szerint a mentális egészségre és az alvási szokásokra is káros lehet.


Az angliai Surrey University kutatói megállapították, hogy a nikotinos e-cigiket használó 18-25 év közötti fiatal felnőttek körében sokkal nagyobb valószínűséggel fordult elő számos mentális egészségügyi probléma, mint a nem e-cigit használó társaiknál.

Az említett mentális egészségügyi problémák között szerepelt a depresszió, szorongás, a rumináció vagy a negatív gondolatokon való rágódás, valamint az alvási problémák, például az álmatlanság, illetve az érzelmi problémák, például a magányosság.

A Healthcare című folyóiratban megjelent új tanulmány több mint 300 egyetemi hallgatót vizsgált meg, akiknek körülbelül 15 százaléka szívott elektromos cigarettát, míg 85 százalékuk pedig nem. A résztvevőknek a mindfulnessel és az érzelmi szabályozással, a szorongással és a depresszióval, a ruminációval, az alvás minőségével, a magányossággal, az önsajnálattal, valamint a cigarettahasználattal kapcsolatos kérdőíveket kellett kitölteniük.

A 49 e-cigit szívó személy körében mindenütt megfigyelhető volt néhány vonás, többek között az alacsonyabb szintű tudatosság, a rosszabb alvásminőség és a fokozott rumináció. Emellett hajlamosabbak voltak a magányosságra és kevésbé voltak együttérzőek önmagukkal, valamint sokkal inkább hajlamosak voltak az éjszakai bagoly típusba (későn fekvől, későn kelők) tartozni, mint az e-cigit nem szívó társaik. Emellett ez a csoport a heti fogyasztott egységek számát tekintve szignifikánsan magasabb szintű alkoholfogyasztásról is beszámolt.

Dr. Simon Evans, a Surrey University oktatója és a tanulmány társszerzője az egyetem sajtóközleményében elmondta, hogy az e-cigit hasznéló csoport legnagyobb közös jellemzője talán a szorongásra való elsöprő hajlam volt, a felhasználók 95,9 százalékát a szorongás klinikai szintű tüneteivel jellemezték.

„Ebben a tanulmányban nyugtalanító kapcsolatot találtunk az e-cigarettahasználat és a szorongásos tünetek között, és ez egy ördögi körré válhat, amikor a szorongás csillapítására használjuk az elektromos cigarettátt, de aztán képtelenek vagyunk aludni, ami hosszú távon rosszabbá teszi a közérzetet”

– fogalmazott.

Mivel a dohányzásról szóló más tanulmányokból származó adatok arra utalnak, hogy a mindfulness, vagyis a pillanatnyi érzelmi és mentális szabályozásra való odafigyelés segíthet a dohányzásról való leszokásban, Evans elmondta, hogy a mindfulness és a rumináció elleni küzdelem tekintetében egyes beavatkozások hasznosak lehetnek a fiatalok körében az e-cigihasználat csökkentésére.

Fontos megjegyezni azonban, hogy egy olyan típusú kutatásról van szó, ahol nagyon nehéz meghatározni a korreláció és az ok-okozati összefüggés közötti kapcsolatot (a diákok azért szoronganak, mert e-cigiznek vagy a szorongó diákok különböző szociális és pszichológiai okokból hajlamosak az e-cigihasználatra?).

(Futurism)

Nyitókép: Shutterstock